Jelöltek 2016

Vámos Miklós

Hattyúk dala

Ajánló
Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. Vagy akár összevissza. Mindenesetre sem a szövegnek, sem az olvasóknak nem árt, ha kétszer. A szerző azért nagyon örül, ha legalább egyszer. Ez az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt. Ez egy történelmi regény. Egy város, egy nép, egy törzs históriája. A jelenből indul, s hátrál visszafelé a múltba. Kétezer év magány. A cselekmény összetartó ereje egy titokzatos szöveg, a Hattyús kézirat, a manuscriptum. Minden korokban próbálják megfejteni, kevés sikerrel. Ennek folytán a magyar nyelv kialakulásának néhány fordulópontját is számba veszi. Ez egy hittel és istenekkel foglalkozó regény. A világvallások így vagy úgy szerepet - szereplőt - kaptak benne. Ez talán nem is egy regény, hanem rege. Amolyan eposzféle, prózában. A fejezetek nem a hagyományos módon kapcsolódnak egymáshoz. Ez talán nem is egy... hanem valamiképpen több. Sokkal több. Így hát többszörös üdv az olvasónak.
CV