Jelöltek 2016

Sopotnik Zoltán

Moszkvics

Ajánló
1. Gondoltam, megölöm magam, hogy beültessenek ebbe a szuperszonikus Moszkvicsba. De aztán József Attila lebeszélt róla, hiszen ő sem került be. 2. Hamvas Béla utolsó éveiben összejárt a fiatal Sopotnikkal, aki megnevettette őt. 3. Nem igaz, hogy Sopotnik szomorú. Sopotnik egy Fonák. Adyt is túlélte, és nem lett áruló: szemtelenség. Ha meglátom gúnyos pofázmányát, viszketni kezd a tenyerem. 4. Költőnek öreg, filozófusnak fiatal: Sopotnik 1974-es, mint Leonardo DiCaprio. Nem csak a külsejük hasonló, a karrierjük is. (Pollágh Péter)
CV
Sopotnik Zoltán (Salgótarján, 1974.- ): költő, író, szerkesztő, kritikus. 2012-2013-ban (Orcsik Rolanddal) a JAK-füzetek szerkesztője. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Szépírók Társaságának, a Fiatal Írók Szövetségének, és a József Attila Körnek. 2009-től a Prae folyóirat próza-, majd a 2015/3-as lapszámtól a versrovat szerkesztője. 2010 óta kreatív írást tanít, vers- és prózaszemináriumok vezetője többek között a JAK, a FISZ és a Műút Szöveggyár keretében.