Skip to main content

Gerőcs Péter: Árvaképek

Gerőcs Péter:

Szemere Tamásnak, a harmincas évei elején járó, sikeres portréfotósnak egy nap kezébe akad első felvétele. A regény a fényképen szereplő ikerpár és a főhős titokzatos kapcsolatának csaknem negyven évet felölelő, szenvedéllyel és elhallgatással terhes története. Meg lehet-e örökíteni egy arcot, és birtokolja-e az ember a magáét? A fotós életprogrammá emelt, megszállott küzdelmén a felejtéssel végighúzódik annak árnyéka is, vajon mit rögzít egy kép a tudatunkból, és mi lesz az életünkkel, ha elveszítjük a talán soha nem is létezett uralmat a saját emlékezetünk fölött.

Gerőcs Péter 1985-ben született Budapesten. Jelenleg az ELTE esztétika tanszékének ösztöndíjas doktori hallgatója. Első kötetével 2012-ben Magyarországot képviselte az Európai Elsőkötetesek Fesztiválján. 2013-ban az NKA alkotói támogatásban részesült, 2015-ben Shanghai Residency ösztöndíjat kapott. Győztesek köztársasága című regényét 2016-ban Artisjus Irodalmi Díjjal jutalmazták. Tagja a Szépírók Társaságának. Filmet készített Mészöly Miklósról, Márton Lászlóról, jelenleg Nádas Péterről szóló dokumentumfilmjét forgatja.

Kötetei: Zombor és a világ (novellák), Scolar, 2010; Tárgyak (novellák), Scolar, 2012; A betegség háza (regény), Kalligram, 2013; Győztesek köztársasága (regény), Kalligram, 2015; Ítélet legyen! (esszék), Kalligram, 2017