Jelöltek 2017

Kolozsi László

Apufa

Ajánló
Mindannyiunkban él egy apufa. Csodás ereje van, hisz a szeretetben és a gondoskodásban. Ez a megindítóan szép történet egy diófa - egy apa és két fia kapcsolatát mutatja be. Egyaránt szól a gyerekekhez, akik hallgatják és a felnőttekhez, akik olvassák nekik. Vagy mindenki magának. Nem tanítani akar, csak mesél, mégis, aki elolvassa rohan az apukájához és átöleli. "Apa azt mondta, a diófa árnyéka nélkül szinte semmit sem ér a ház. Ha kell, mondta, erre teszem fel az életemet, hogy megvédjem a fát. Nem kert nélküle a kert. Anya nevetett. Ha ennyire fontos neked, hagyta rá apára, akkor maradjon. És letett arról, hogy kivágás mellett kardoskodjon."
CV
Kolozsi László 1970-ben született Szegeden, a jogi karon tanult, az egyetem alatt és után dolgozott segédmunkásként és juhászként is. A rendhagyó foglalkozásokat később újságíróira cserélte, szülővárosában írt különböző lapokba. Húszéves kora óta ír novellákat, lektorált könyveket, majd hét jogászkodással töltött év után újra az újságírás felé fordult: film- és könyvkritikákat ír, forgatókönyvírást tanít. Több krimije jelent meg, a Manó Könyveknél pedig az Apufa című gyerekkönyve.