Művészeti díjat alapít az AEGON

aegondij

Az AEGON Magyarország Zrt. immáron 15 éve támogatja a hazai kulturális-művészeti életet, ezért a tevékenységéért kapta meg például legutóbb 2005 őszén a Fehér rózsa díjat. A társaság most bővíti támogatási palettáját: az AEGON művészeti díjat alapít, amellyel elsősorban a magyar irodalmi élet kitűnő alkotóit, tágabb értelemben a hazai művészeti élet kiválóságait szeretné elismerni, s ezzel is felhívni rájuk a közvélemény figyelmét.

A tekintélyes összegű díjat élő magyar író kaphatja az előző évben napvilágot látott, kiemelkedő szépirodalmi teljesítményéért. Az alapító magyar irodalmi lapok, műhelyek főszerkesztőit, vagy a kritikai rovat vezetőjét kérte fel arra, hogy tegyenek javaslatot az első év díjazottjára. A javaslatok alapján független szakmai zsűri döntött a díjazott személyéről. A zsűri tagjai: Babarczy Eszter, Széchenyi Ágnes, Lévai Balázs, Margócsy István, Radnóti Sándor. A zsűrizésre tehát főként esztétákat és irodalomtörténészeket kért fel a díjat alapító társaság, amely ugyanakkor igyekezett a szokásosnál nyitottabb zsűrit létrehozni.

Az, hogy ki veheti át az első AEGON Művészeti Díjat, hamarosan kiderül: az ünnepélyes díjátadás május 5-én 17 órakor lesz az AEGON székházában.

Újdonság hazánkban, hogy a rangos Herder-díjhoz hasonlóan – amelynél a díjazott ösztöndíjast jelöl meg – az AEGON társdíjat is alapít, amelyre a díjazott író jelölhet kortárs magyar művészt. Mivel az alapító nem akarta megkötni a díjazott kezét, ezért az AEGON Művészeti Díjat átvevő író bármely művészeti ágból választhat kiugró fiatal tehetséget, vagy akár olyan, jelentős alkotót, akire ezzel az elismeréssel is felhívhatjuk a figyelmet. A díj nevében ezért nem az irodalom, hanem a tágabb „művészeti díj” megnevezés szerepel. Az AEGON mindezek mellett az idén ősztől kortárs irodalmi-művészeti esteket is tervez, amelyek az irodalom köré, de a műfaji átjárásokra, összhatásokra, különleges művészeti találkozásokra épülnek.

Budapest, 2006. április 18.