A 2009-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje: Jónás Tamás

Jónás Tamás Önkéntes vak című kötetéért veheti át az elismerést.

A zsűri nevében Széchenyi Ágnes rövid indoklása:

Az AEGON Művészeti Díjról döntő zsűritagok úgy találták, hogy a 2008-ban megjelent szépirodalmi művek között Jónás Tamás Önkéntes vak című kötete nyújtotta a legmegrendítőbb esztétikai élményt.

Jónás Tamás kihívóan, szemérmetlenül őszinte és provokatív költő. Költészetével az olvasóra terheli a létét érintő egzisztenciális problémáit, védtelenségét, betegségét, anyagi gondjait, nők melletti magányát és származását. Kötetzáró versében (a hátsó borítón!) egyértelműen pontos felsorolását adja a nyomasztó és állandó küzdelembe hajszoló gondjainak. Az idegen olvasó is felelősséget érez a személyesen ismeretlen költő iránt, amikor az kijelenti, hogy ebben a küzdelemben vesztésre áll. De az egyedüllétnek a versekben látott fokán is van kedve és ereje perlekedni, József Attilá-s gesztussal, szembeszegülni az élet megszokott szerepeivel. Dacosan utasítja el, hogy nemesített fa legyen szépelgők haszonkertjében, hogy versek szolgája legyen, nem akar szégyenlős senkinek jól letagadható senkije lenni. Csakhogy ezek a versek ereszkedő dallamúak, ez a versvilág a rontott életről hoz nyers, erős képeket.
Jónás Tamás költészete emberi és nyelvi küzdelem, hogy kifejezze az általa végletesen tragikusan megélt emberi utat, hogy itt tartsa magát köztünk.

JÓNÁS TAMÁS (Ózd, 1973)

Jónás Tamás saját magáról:
Mindaz, amit el tudok mondani magamról, úgy érzem, nem lényeges. Pedig tudom, hogy az. Szeretném azt hinni, hogy időtlenségben és ténytelenségben élek, nem ott, ahol a dolgok történnek. Van ugyan pár dolog, amit lényegesnek mondhatnánk, de azokat képtelenség leírni. Amit képes vagyok: ózdi kórházban születtem. Sokak szerint cigány vagyok, s mivel a sokak között ott van anyám és apám is, muszáj ezt a tényt elfogadnom. Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog. Amikor az emberek magukról írnak, általában a sikereiket emlegetik. Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története. És meggyőződésem, hogy az emberi szerelem az isteni szeretet előjátéka. Abban pedig halálbiztos vagyok, hogy Isten történet.