Skip to main content

Jónás Tamás: Lassuló zuhanás

Jónás Tamás:
Hosszasan, lassan írni arról, mi a jó. Tömören és gyorsan arról, mi a szép. Elbeszélgetni azokkal, akik a közelemben vannak, parttalanul, de mély tartalommal. Felfedezni az embert, először csak a figyelemmel, aztán az átadással: megélni az ő igazságait, és megmutatni neki a magaméit. Bizalommal kezdeni, s megtartani a bizalmat. Dolgozni a közelségért, kínálni alkalmakat és tereket magamból. Kivárni, amíg igazít magán a másik, abban a ritmusban, ahogy neki kényelmes, és nem sürgetni semmilyen változást. Elfelejteni, amit el kell. Tudni, hogy mit kell elfelejteni. Meghallani minden kopogtatást. Nem késni a válaszokkal, megérteni a kérdésekben lévő állításokat. Ismerni magam, a határaimat, és nem figyelmeztetni senkit a határaira. Erőm szerint vállalkozni új dolgokra. A régi dolgokat becsülettel, kitartó figyelemmel és azonos minőségű odaadással fenntartani. Egyre pontosabban fogalmazni meg, s nem szabadon repülni hagyni a gondolatokat. Megörökíteni valamit abból, amit a szívem mélyén fontosnak érzek. Megmaradni a megérzéseknél. Annak lenni, aminek látszódom, és annak látszódni, ami vagyok. Jelen lenni. Tudni, hogy múlt vagyok. Felesleges reményekkel nem terhelni sem mást, sem magam. Néha megtébolyodni, s mindig visszatalálni. Kimondani, amit nehéz, és elhallgatni, amit könnyű lenne kimondani. Igényesnek lenni. Igénytelennek lenni. Elkezdeni, és befejezni.

Jónás Tamás (1973) író, költő.

Verseskötetek:
…ahogy a falusi vén kutakra zöld moha települ… (1994)
Nem magunknak (Bár, 1996)
Bentlakás (Noran, 1999)
Ő (Magvető, 2002)
Kiszámítható józanság (Magvető, 2006)
Önkéntes vak (2008)
Lassuló zuhanás (Magvető, 2013)

Próza:
Cigányidők (kisregény, Bár, 1997)
Bánom, hogy a szolgád voltam (Romano Kher, 2002)
Apáimnak, fiaimnak (Magvető, 2005)