Jelöltek | Aegon Művészeti Díj

Benedikty Béla

Menon Club – A Teleki-merénylet

Benedikty Béla örvénylő történelmi regényt írt a világot mozgató láthatatlan erőkről, az államok kiszolgáltatottságáról, az államférfiak végzetéről és a civilizációnkat irányító titkos gondolatról. Magyarország, 1941. A Trianon revízióját szem előtt tartó “vonakodó szövetséges” és a jugoszlávok “örök barátja” pengeélen táncolva próbál kívül maradni az Európát feldúló háborúból. Hiába, az ország miniszterelnöke, Teleki Pál öngyilkosságot követ el. De valóban öngyilkosság volt? És ha nem, ki állhatott a talán nem is igazán váratlan merénylet mögött? Kiváló hírszerzők (a titokzatos Menon Club tagjai) Európában és a Közel-Keleten nyomozva próbálták elhárítani a magyar állam vezetőit fenyegető veszélyt, miközben fényt derítettek a kontinens sorsát a háttérből irányító pénzemberek európai és közel-keleti terveire is.

Orbán János Dénes

Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek

A javíthatatlan akasztófavirág író-poétának kétségkívül ez a legkomolytalanabb kötete az eddigiek közül. Bár OJD-től megszokott módon a könyvben csak úgy sorjáznak az irodalmi és nyelvi bravúrok, a felnőttmesék elsődleges és vállalt célja a polgárpukkasztás és a könyörtelen kacagtatás. Micimackó székely góbévá vedlik, a kis herceget kíméletlenül seggbe rúgják, a népmesék hősei irdatlan lőcsükkel forgatják föl a világot, mindent megtudunk a poétaóriások ivargerendájáról, és végül Jessica Albát is beszippantja a pajzán költői örvény. Nem feltétlenül egy nőegyleti olvasmány, s ha véletlenül ép idegrendszerű olvasója akad, mire a végére ér, garantáltan idegbeteggé röhögi magát.

Zeke Gyula

Volt egy feketém… A budapesti eszpresszók története

Jánossy Lajos író, a Litera főszerkesztője így ajánlja a könyvet: A mű kész, nem is akármilyen; az előszóból értesülhettünk ambíciójáról – melyet, teszem hozzá, bevált valóban -, miszerint sem rigorózus szakkönyv, sem kutatásokat nagyvonalúan nélkülöző esszé nem kíván lenni, hanem – jó könyv. – Zeke Gyula Volt egy feketém című könyvének bemutatóján Jánossy Lajos járt. Vannak szerzők …, nem, jobban áll ennek a cikknek: vannak figurák, akiknél néhány tételt, amivel a hazának tartoznak, előre számon tart a jövőorientált emlékezet. Aki Zeke Gyulával egyszer is találkozott, pontosan tudhatja, hogy neki a budapesti presszók (sic!) történetét meg kellett írnia. Az azért nem árt, s ennek örömteli esete ehelyütt – Wittgensteinnel szólva – fennáll, ha maga az alkotó csakúgy neszeli elháríthatatlan feladatát, felelősségét ráadásul szenvedély fűti; minden adott ekképp, hogy szép munkáját elvégezze; s íme, a mű kész: itt forog a kezünkben a Volt egy feketém című kötet, amelynek bemutatójára a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban került sor. A mű kész, nem is akármilyen; az előszóból értesülhetünk ambíciójáról – melyet, teszem hozzá, bevált valóban -, miszerint sem rigorózus szakkönyv, sem kutatásokat nagyvonalúan nélkülöző esszé nem kíván lenni, hanem – jó könyv. Mert Zeke amellett érvel, hogy ez ennyire egyszerű: vannak a jó és vannak a rossz könyvek. És milyen igaza van, hite mellett egy jó könyvvel tett tanúbizonyságot. Ha az embert kényezteti az élet, és Zeke Gyulával kávézott már, képet kap arról, milyen íróval van dolga. A stílussal szembesül ugyanis; a műgonddal. A kiskofferből előkerül a kakaós és a fahéjas tégely, a mára szabadtérre kárhoztatott szivar. Mindezek akkor bukkannak fel a legendás, veretes, marhabőr kézitáskából, miután az aktuális pincérrel a diónyi habról az elmaradhatatlan eszmecsere lezajlott. Ebből a pár, a szertartáshoz képest mindenképpen felületes mondatból az talán és mégis kiviláglik, hogy figyelem, körültekintés, aprólékos koncentráció jellemzi ezt az embert. Ünnep és meditáció. Igen, Zeke vendégterekben abszolvált jelenléte arra int, hogy az időnek sajátos foglalatot szerkesztünk ilyenkor. Írásaiban ez az átélt meggyőződés vezérli; ez a könyv ilyen; egyenletes légzésű mondatok, pontos információk, utánozhatatlan terepismeret, csipetnyi poézis, rendhagyó jambusok. A nagyszámú, a termet csurig betöltő közönséget derűhullámok ringatták, Zeke Gyula pedig felolvasta könyvének első és utolsó bekezdését. Az elsőben az első kávéról, az utolsóban az utolsó lokalitásokról esett szó, ahogyan a beszélgetés során a problémakörben kellőképpen fel nem becsülhető munkát végzett Bodor Ferenc neve elhangzott, miként Saly Noémié is, azoké tehát, akik isten áldotta odaadással kutatják mindannyiunk védőhálójának joggal nevezhető világot, mennek az orruk után, mentik a menthetőt. A Volt egy feketém inventárium és úti kalauz, higgadt barangolás és elegáns csatangolás, merengő elvágyódás és szikár tényszolgálat. Honfi derű és ború. Lőjetek sort!

Bán Zoltán András

Keserű

A kemény diktatúrák útját halottak milliói szegélyezik. A puha diktatúrákét erkölcsi roncsok, alkoholisták, öngyilkosok, tönkrement emberek tíz- és tízezrei. Bán Zoltán András regényének (tényregényének?) hőse a kirobbanó tehetségű, egyik napról a másikra híressé vált író. Sólyom Ferenc megrendítően hiteles közelképekben ábrázolta a létező szocializmus állítólagos uralkodó osztályának, a kisemmizett, földbe taposott, öntudatuktól megfosztott városszéli munkásoknak, szegényeknek az életét — hiszen maga is közéjük tartozott, közöttük élt, már befutott íróként is. De valójában már nem tartozott sehová: se az írótársadalomba, se abba az értelmiségi körbe, amely felfedezte, de a munkások és szegények közé sem. Ez tette alkoholistává. A tragédia azonban elismertsége csúcsán következett be. Kiderült, hogy éveken át az állambiztonsági szervezet „hálózati személye” volt. Zsarolással kényszerítették besúgásra, de aztán azonosult a szerepével, és „Keserű” fedőnéven irodalmi színvonalú jelentéseket írt legbizalmasabb barátairól, bizalmasan közölt titkaikról. A fényből zuhant hirtelen a sötétségbe, a sokra tartott író helyzetéből a megvetett árulóéba. Az elmúlt években, amikor nagy politikai és társadalmi viták folytak az ügynöklisták nyilvánosságáról, mintha a letűnt rendszer főbűnöse az ügynök lett volna. Holott az ügynök maga is áldozat volt, bár sokan közülük egyre odaadóbb szenvedéllyel támadták hátba, árulták el barátaikat. De ez sem homályosíthatja el, hogy a bűnös nem az ügynök, hanem a beszervezője, a tartója. S még inkább a tartó tartója, a mögötte álló politikai vezetés, a rendszer, amely nem élhet meg a besúgói, a besúgók hálózata nélkül. Bán Zoltán András könyvében a tartók és a tartók tartói is megjelennek: az idők folyamán belőlük is olyan emberi roncs lett, mint áldozatukból, a megzsarolt, megalázott íróból. A szabadság hiánya, a kiszolgáltatottság foszt meg emberi tartásunktól. Ha félnünk kell attól, hogy vállaljuk önmagunkat, nézeteinket, kapcsolatainkat, akár szenvedélyeinket, magunkat veszítjük el, akárhogy nevezik is a politikai rendszert, amely körülvesz bennünket. A Keserű egy lezárult korszakban játszódik. Nincs ma ennél időszerűbb könyv. Kőszeg Ferenc

Jónás Tamás

Szeres versek

Jónás Tamás akár egy kósza, járja az országot, s közben lelke dombságát is. Nyugodni, elülni nem tud, s közben születnek olyan versek, melyek belőlünk szólnak. Fájdalommal születnek, fájdalmat és a lét nehézségét közvetítik. Mindannyiunk kötelessége, hogy z az óriási tehetség megfelelő szárnyakat kapjon. Olyan szárnyakat, melyek nem egy-egy felszállásra, hanem tartós repülésre alkalmasak. Ezért jelöljük a kötetet, mely kiadónk szerint Jónás Tamás egyik legsikerültebb kötete.

Varga László Edgár

Cseréptavasz

A kötet külleme valamilyen megmagyarázhatatlan okból taszított. A kemény kötéses könyvecskét hanyagul ide-oda rakosgattam a lakásban, kerülgettem, míg végül meg nem adtam magam, s félve bele nem pillantottam az első pár versbe. Az első igazán pozitív meglepetés volt a felfedezés, hogy a Cseréptavasz versei rímelnek. Nem is akárhogyan. Varga László Edgár mintha iskolában tanulta volna a verselést, a szó legnemesebb értelmében. A sok szabadverstől már egyébként is csömöröm van, azt hiszem, a Cseréptavasz rímes, dallamos, szerkeszett, átgondolt, megkomponált versei, a szonettek valamilyen módon visszahozzák azt a klasszikus, dalolós versolvasási formát, melyet már majdnem elfelejtettem. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a rímesség, dallamosság egyrészt ódonnak, nosztalgikusnak hat, másrészt kevesebb mélységet enged meg. A Cseréptavasz ügyesen megcáfolja a rosszindulatú előfeltevéseket. A hagyományos formában is elfér a garden party vagy a zsilettpenge. Az tagadhatatlan, hogy Varga László Edgár verseit olvasva sokszor eszembe jutott például Arany János, az öreg költő, aki a verseiben öregedett meg. A Cseréptavasz oldalról-oldalra egyre melankolikusabb. A versek beszélője a versek haláláról, mint a költők öregségéről, a költészet eleve öregességéről beszél. Vagy egy másik versben a költő teraszról merengő, félig halott, legendás írnok: A kötet azonban még véletlenül sem siránkozik azon, hogy a versek ideje lejárt, vagy, azon, hogy költőnek lenni mennyire patetikusan értelmetlen. Mint oly sok esetben Varga László Edgár semi bírja ki, hogy ne idézzen más költőktől, ne csempésszen más költőkre, költői hagyományokra tett utalásokat verseibe. A Cseréptavaszban viszont az idézgetés, utalgatás is pofátlanul eredeti, legfőképpen azért, mert pofátlanul ironikus. Ady fekete zongorája, Koós János slágerével vegyül: „egy nagy fekete hangszeron/ játszanám dilettáns dalom/ a költő egy zongoránál/fehérebb az orgonánál“. A címzett nélkül című versben Petőfi az ismert költő ismeretlen testeként jelenik meg. A víz nem úr, csak azúr, Babits Jónása túl kevés: „és indokolt a belső elhajózás/ e kikötőket hagyni szépen másra/ túl sok itt a cet és kevés a jónás“. Egy másik kedvenc megoldásom a rád hagyom című vers tulajdonképpeni óda paródiája volt. Ki merem jelenteni, hogy nem olvastam még olyan ódát, amely arról szól, hogy a vers írójához ír valaki ódát. Varga László Edgár első kötete tele van játékossággal, eredetiséggel, keserédes humorral és egy jó nagy adag tehetséggel. A Cseréptavasz továbbá nem próbálja felvonultatni mihez ért a szerzője, nem tolja az orrunk alá, hogy a költő ezt tudja és azt tudja, hogy a költő milyen művelt, hogy már rég elolvasta az egész létező irodalmat. Nem törekszik kínosan új, egyedi nyelvet létrehozni, mégis létrehozza. Ha elcsépetlen, mégis hatásosan szeretnék fogalmazni azt mondanám, ha egy verseskötetet tervezel elolvasni idén, ez a kötet legyen az. (Benedek Leila a Librarius portálon)

Egressy Zoltán

Százezer eperfa

Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással – bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék. A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett. A Portugál és még számos népszerű színdarab világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel.

Háy János

Napra jutni

“Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok. Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket. Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.”

Kiss Judit Ágnes

Négyszög

Az első menet a születés, amit végigküzdöttünk. Onnantól folyamatosan beviszünk egy-egy ütést, elhajolunk egy másik elől, hogy aztán beleszaladjunk egy harmadikba. Sértünk és sérülünk, mert győzni akarunk, mert túlélni akarunk. Születés, szerelem, szakítás, gyász – mind egy-egy újabb menet. Líra, mert rólunk szól, dráma, mert a másikról. Már csak a kísérőzene hiányzik, ami eldönti, hogy tragédia vagy burleszk a mérkőzés.

Konrád György

Itt, Európában

Részlet a kötet egyik esszéjéből: “Mondhatjuk, hogy az Európai Unió új típusú nemzetközösség? Az európai polgárok közössége, vagy a nemzetállamoké, azaz a nemzeti kormányoké? Vállalják-e utóbbiak az Unióval együtt járó szabályokat, kötelezettségeket és azok teljesítésének ellenőrzését? Melyik elkötelezettségük erősebb: a nemzeti vagy az európai, a populista, vagy a föderatív? A szovjet blokk, a kommunista pártállamok szétesése után mi keletkezik: nacionalista pártállam, vagy liberális demokrácia? Kialakulhat-e az Európai Unión belül egy nemzeti autokrácia? Nyugat vagy Kelet? Megvalósítható-e a szavazattöbbségre támaszkodva a parlamentáris egypártrendszer? (…) Feljogosíthat-e a parlamenti többség az alkotmányos politikai rendszer, sőt az egész társadalmi rendszer felülről irányított, konszenzus nélküli átalakítására? Hogyan reagál az EU, ha nem egy belépni kívánó tagjelölt, hanem egy elfogadott tagország kormánya rendeli maga alá a gazdaságot, az adminisztrációt, a médiát, az oktatást, a kulturális intézményrendszert, a tananyagot? (…) Ha a kelet-európai nemzeti politikusok parlamentáris teljhatalomra tesznek szert, kiépíthetik központosító pártállamukat vezérkultusszal és kegyenc-burzsoáziával. Vezérnek lenni, cselezni, harcolni kívül-belül szinte mindenkivel: nem könnyű mesterség. Sokan reméljük, hogy a társadalom ezúttal is erősebb lesz, mint az állam.”

Tábori Zoltán

Cigány rulett

2008–2009-ben a cigánygyilkosságok tettesei úgy látogattak el a szegénység gócpontjaira, hogy igazán körül se néztek: jöttek, láttak, lőttek. A megbüntetendő falvakat átgondoltan választották ki, de a házat már nem. Amit Molotov-koktéljaikkal és puskáikkal műveltek, olyan volt, mint valamiféle morbid „cigány rulett”: ér, akit ér. Közvetlenül a merényletek után – akadtak köztük „kakukktojások” is – sokféle helyszínrajz készült rendőrségi és újságírói eszközökkel, de csak kevés hatolt a konfliktusok mélyére, a szomszédságba, a házfalak mögé, hogy igazán árnyalt képet mutasson fel. Mint a kötetbe foglalt tizenegy, szépirodalmi igényű riport, melyek korhű ábrázolásában még benne van a rejtély.

Aczél Géza

(szino)líra

A kötet az utóbbi évtizedben született önéletrajzi trilógiában kialakított és készre csiszolt versformát és dikciót, a „faltól falig” érő, rímtelen verssort alkalmazza, amelyet belülről bokrosan burjánzó belső rímek tördelnek fel, érdekes feszültséget hozva létre a nagylélegzetű szabadvers és a makáma közötti állandó ingadozással. A hosszú sorok ezúttal tizenkét soros versszakokat alkotnak, amelyek egy befejezhetetlen értelmező szótár egy-egy szócikkét alkotják. “á csodálkozom hogy belekezdtem odafeszítve fájós hátam a végtelennek egy szellemi gödör alján ülve félig talán már meghülyülve kevergetem a rutin és az életösztön lírai maradékát gyámoltalanul majszolva hosszan mint vizenyős tekintetű jószág a marharépát a távolodó sorsot és a hozzá örvénylő vágyakat melyekre a reáliák néhány szösze olykor még ráakad de már az éteri lebegés tartja lazán egybe ha magányos fák mögül lassan beindul az este az alkotó bizonytalan figuráját kire már a romlás várható tünete is rájár akár csak a fiatalok éhező átka mikor billen át a másvilágra a rájuk görnyedező a föntről kiszakított fél köbméter helyett ott a temető s ha új tér nyílik esély maradhat némi emlékápolásra benézünk a rögök mögé majd utána mielőtt ránk szakadna az apokalipszis s a megszólított ki hisztis arcát mutogatta megadóan indul el a jattra a múlás angyalához ”

Baranyai László

Pszeudo – A Schiele – rejtély

Három főszereplő – Zoltán, a barátnője, Vera, és a fia, Patrik – elbeszéléséből bontakozik ki előttünk egymáshoz való bonyolult és néha sarkosan változó viszonyuk története. De jelentős szerepet játszó, érdekes, izgalmas és tragikus sorsú mellék-szereplők is felbukkannak eközben, továbbá néha a fővonal elé tolakodó, néha azt árnyaló, néha meg kitérítő mellékvonalak. Az egyik jelentős mellékszál a sport világa: mindhárom főszereplő egy modern és látványos, összetett sportág, a triatlon elkötelezettje – Vera és Patrik versenyzőként, Zoltán menedzserként. Egy másik mellékszál, amely alaposan belekavar hőseink sorsába: két Egon Schiele-kép váratlan előkerülése és értékesítése, a képek körüli bonyodalmak, bűncselekmények és anomáliák.

Schein Gábor

Esernyők a Kossuth téren

Schein Gábornak az elmúlt tizenöt évben keletkezett közéleti-politikai esszéit a demokrácia és az ország mint közös alkotás iránti elkötelezettség jellemzi, és egy olyan demokrácia-fogalom jegyében keresik az önkorrekció tartalmi lehetőségeit, amely a közös és a kölcsönös felelősség tapasztalataiból bontakozik ki, visszakeresve a rendszerváltás formális elveinek hiányzó tartalmait. A könyv hátterében természetesen ott van az a politikai út, amelyet Magyarország a rendszerváltás óta bejárt. Ezt az utat az ország lehetőségeihez képest nehéz nem kudarctörténetnek látni. Az előterében egy szuverén gondolkodás alakulása, elmozdulásai figyelhetőek meg. Az írások által bemutatott alakulástörténet során a ’közöshöz’ fűződő esztétikai viszony egyre karakteresebb etikai tartalmakat nyer, miközben az elvi megfontolásoktól a lokalitásokban megalapozott baloldali politika felé mutató gyakorlati javaslatokig jut el. A könyv egyik célja ennek az alakulástörténetnek a hiteles bemutatása. Ezért a benne található szövegek nem tartalmaznak lényeges és alapvető változásokat eredeti megjelenésükhöz képest. A könyv másik célja azonban az, hogy a politikai közösség újragondolására sarkalva az olvasót, hogy tehát hozzájáruljon a közös politikai képzelet megújulásához, ezért ahol szükség volt rá, a szerző fogalmi pontosításokhoz és kiegészítésekhez folyamodott.

Farkas Tiborc

Vadidegen

Tom, a külvárosi krematórium igazgatója látszólag nyugalmas életet él. Mégis pánikrohamok gyötrik, a barátnőjét és a családját egyre nehezebben viseli el, álmaiban pusztító faji háborúk és a civilizált Nyugat alkonyának rémképei kísértik. Amikor pedig gyanút fog, hogy a hullaházból elszállított emberi szervek körül nem stimmel valami, olyan eseménysor veszi kezdetét, hogy örülhet, ha ő maga nem kerül végül a boncasztalra… Farkas Tiborc regénye szédítő utazás egy nem is olyan távoli jövőbe. Egy városba, ahol mindenki jött valahonnan, de ahol otthonra senki sem talál. Megrendítő összeomlás-történet, mélyértelmű krimi és utópisztikus látomás.

Kőrösi Zoltán

Szívlekvár

„Figyelj, elmesélek neked egy életet” – Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek. Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra. A Szívlekvár meséjében az is megtörténhetett volna, hogy a nagyapa felesége halála után megismerkedik egy Budapesten élő orosz származású özvegyasszonnyal, aki ugyancsak elmesél egy életet valakiről, aki túlélvén a háborút, magyar tolmács lett. Hogy végül az emberi sorsok miképpen fonódnak egymásba, mire lehet megoldás egy tyúk, mire jó a szívlekvár, s miként gyógyíthatnak a történetek – kiderül Kőrösi Zoltán országhatárokon és évszázadokon átívelő lebilincselő történelmi családregényéből.

Lanczkor Gábor

Folyamisten

Napjaink Londonjában egy fiatal grafikuslány brutális nemi erőszak áldozatává válik egy ködös éjszakai parkban. A tettes ismeretlen, a rendőrség tehetetlenül nézi a biztonsági kamerák zavaros felvételeit. A lány viszont úgy dönt, megtartja az aktusból fogant gyermeket. Az unokatestvérével, akivel közösen zenélnek az Anarchitecture nevű rockzenekarban, Indiába utazik, hogy kipihenje magát, mit sem sejtve arról, milyen természetfeletti erők tartják kézben sorsának törékeny fonalát. Eközben Gellei János, egy Pest megyei katolikus plébánia papja egy fogyatékos kisfiú és egy Rómába vezető zarándokút kapcsán olyan kérdésekkel kénytelen szembenézni, amik nem csak a hitét, de elméjének épségét is veszélybe sodorják. Ságvári László pedig, aki Szeged és London között ingázva éli a fiatal magyar értelmiségiek vándoréletét, a két város folyóinak titkos életét kutatja, talán egy új világvallás első csíráit, talán csak a saját delíriumos álmait követve. Lanczkor Gábor második regénye igazi XXI. századi, regényes ördöglakat, mely Magyarország lerobbant panelházaitól Anglia fülledt koncerttermeiig, Olaszország árnyas sikátoraitól India ezerszínű forgatagáig járja be a világot egy titokzatos mítosz nyomában, ami talán most, ennek a könyvnek a lapjain születik meg éppen.

Nemes Z. Márió

A hercegprímás elsírja magát

Nemes Z. Márió versei sokszor szó szerint húsba vágnak. Felhasítják a kedélyes és civilizált képet, amit a tükörben olyan féltve őrzünk magunkról, és kényszerítenek rá, hogy mögé nézzünk. Mert testben élni nem csak játék és mese, hiába tűnnek a költő versei néhol groteszk és szürreális tündérmesének. Mi vagyunk a kardnyelő huszár, és mi vagyunk Hany Istók is, aki az embermester füttyét meghallva nekilát harcsát belezni. Új kötetében a kortárs fiatal költészet egyik legmeghatározóbb szerzője a saját test és a szeretve gyűlölt Másik élveboncolása után tágasabb horizontokat mér fel, mint eddig. Terítékre kerülnek Magyarország véres nemzeti mítoszai és sorskérdései éppúgy, mint az emberi együttélés gyilkos mechanikája. Verseit olvasva sokszor feltör belőlünk a keserű nevetés, de utána hamar elfog minket a kétely, hogy vajon megbízhatunk-e a saját szerveinkben.

Papp Sándor Zsigmond

A Jóisten megvakul

A Semmi kis életek című nagy sikerű regény szerzőjének negyedik novelláskötete A Jóisten megvakul. Papp Sándor Zsigmond, akit a kritika néhány évvel ezelőtt ígéretesen tehetséges prózaíróként emlegetett, mára ezt az ígéretet beváltotta. A kötetben olvasható tizenhat novella mindegyikében különös, megmagyarázhatatlan események történnek a szereplőkkel. Kisebb-nagyobb bűnök áldozatai és elkövetői ők. Egy asszonyt a férje Krisztus-pózban szegel fel a falra, egy másik feleséget megmérgeznek, kétségbeesett kései elégtételként elcsattan néhány pofon, egy könyvelő hulláját a lépcsőházban találják meg a lakók, s nem kevesen esnek áldozatul féltékenységből elkövetett gyilkosságnak. A történetek azonban nem feltétlenül szolgálnak az elkövetett bűnök maradéktalan felderítésével, olykor még a bűnös kiléte is homályban marad. A hol drámai, hol groteszk események hátterében megbújó rejtély megoldása a novellák világába merészkedő olvasóra hárul. A közelebbről meg nem határozott, Európa keleti felére nyomasztóan emlékeztető helyszínek, a saját szenvedélyeik és kilátástalanságuk foglyaként kis közösségekben alkalmazkodni igyekvő szereplők mind ismerősek számunkra. A szerző csapdát állít, amikor olyan könnyedséggel és gazdag elbeszélői nyelven mesél a nyugtalan lelkek lakta titokzatos vidékekről, magányos bérházakról. Ebből a világból nincs menekülés, bűnösök és áldozatok egyként ott kísértenek a megsebzett tájban – és az olvasó is elveszti ártatlanságát.

Térey János

Átkelés Budapesten

Térey János verses novellái a közelmúlttól a közeljövőig világítják át Budapest ismert és ismeretlen helyszíneit és annak hol hatalmas, hol fájdalmasan parányi figuráit. Apró gesztusok, csendes élethazugságok és észrevétlen tragédiák tárulnak fel az elbeszélő röntgenszeme előtt, ahogyan az óbudai gázgyártól Kőbányán át Terézvárosig be-benéz a lefüggönyözött szobák és szívek mélyére. Egy pornórendező érzelmi válsága, testvérféltékenység egy külvárosi rockzenekarban, a temetetlen múlt feltámadása a Svábhegyen, vagy épp egy budafoki asztaltársaság kedélyes kegyetlenkedései: Téreyt minden érdekli, ami emberi, és minden, ami itt történik körülöttünk.

Babiczky Tibor

Magas tenger

Mint sírba hulló földgöröngyök kopogása, szikárak a könyv mondatai. Mégsem gépiesen kattogó minimalizmus ez; nagyon is költői. Az eleven, fájdalmasan szép képek ellenpontozzák a baljós hangulatot. Fekete és vörös színben lebeg minden, az ébrenlét és az álom (vagy őrület?) határán, mintha egy azték piramistemplomot vizionálnánk, tetején a pap lüktető emberi szívet emel a magasba. Lüktet a valóságos város is, éli kegyetlen életét, nyomozónk pedig, aki egyben elbeszélő főhősünk, teszi a dolgát: üldözi a bűnösöket, kihallgatja a gyanúsítottakat. De közben minden gondolata, mozdulata merő fájdalom, hiszen a legnagyobb bűnös ő maga – nincs hová menekülnie, és sohasem nyerhet feloldozást. Hogy miért? Ennek a rejtélynek a megfejtése viszont már az olvasóra vár.

Balaskó Ákos

A gépház üzen

Balaskó Ákos onnan indul ezzel az első kötettel, ahová körülbelül a harmadik után szoktak eljutni. Mintha kihagyta volna saját pályakezdését: rezignált, bölcs hang, semmi nagyotmondás. Ironikus, éleslátó odafordulásából hiányzik minden idealizmus és lelkesültség. A rezignáltság azonban sok kortársával ellentétben az ő költészetében nem póz, hanem alapállapot: az elemeire csupaszított, erjedő, pusztuló világot mutatja fel a versek kinagyított képkockáin. Tárgyilagosan ábrázol, nem beszél mellé, nem kendőz. Ismeri az anyagát: a tönkrement, félresiklott életeket, a megereszkedő emberi bőrt, a penészedő, hámló falat, a nejlonotthonkát. És ismeri azt a költészeti hagyományt is, amelyhez a maga már most rendkívül eredeti módján kapcsolódni kíván. ,,Elő kell bújni egyszer, / ahogy egy keddi délelőtt / a szürke hó alól a / járdaszegély, a kockakő.” – írja. És egyszer csak előjön ezzel a könyvvel. Odateszi, ahogy mondani szokták, hogy tessék, ez van. Éles képekbe sűrített sorsdrámák. Kemény versek, mint a bazalt. És sötétek, mint a bazalt: ellenállnak majd az időnek, és lehet építkezni belőlük később, ha újabb utak kellenek, másfelé.

Bertók László

Ott mi van?

Bertók László új könyve szerves folytatása a korábbiaknak. Az első ciklus a Hangyák vonulnak ,,hosszúkáira”, a második a szonettes könyveket idéző Pénteken vasárnap ,,pillanatkáira”, a harmadik pedig a Háromkák ,,magyar haikuira” utal, azok formáját használja, gondolja tovább. A versek a filozofikus látás- és gondolkodásmód, a természet, valamint a belső, lelki környezet mikrorezdüléseinek összekapcsolódásból, keveredéséből állnak össze. A lineáris gondolatmenetet (főleg a hosszúkák esetében) állandóan kérdések, pontosítások szakítják meg, melyek a reflektálatlanul biztosnak és igaznak gondolt tényekre kérdeznek rá, legyenek azok akármennyire is egyszerű, hétköznapi jelenségek, vagy éppen ismeretelméleti terminusok. A költő így tartja állandó mozgásban a leülepedett, mozdulatlannak hitt dolgokat, kérdései újabb és újabb kérdéseket szülnek az olvasóban, és a sok bizonytalan, folyton elmozduló, elfolyó dologból végül felépül egy sziklaszilárd és megingathatatlan világ. Már csak az a kérdés, hogy ott mi van?

Csabai László

Száraz évszak

Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat. Csabai László két Szindbád-regény után megjelenő új könyvében páros novellák (a szerző szavaival élve ,,duovellák”) szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő. Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás: minden apró motívumnak jelentősége van, és a könyvben előre haladva egyre inkább megerősödik bennünk a sejtés, hogy valami nagy és sötét titok lappang mindennek a háttérében.

Cserna-Szabó András

Veszett paradicsom

Réges-rég történt már, hogy kiűzettünk a Paradicsomból. Hisszük is, meg nem is, hogy az Éden létezett egyáltalán. Talán elveszett, talán megveszett, talán még mindig ott vagyunk, s újra és újra bűnbe esünk. Ebben a könyvben a férfiak kallódó ádámok, akik hol léhán, hol elképesztő elszántsággal vetik bele magukat az önpusztításba, az apokalipszisbe, a nők pedig csábító, rafinált évák, akik hol ifjú perditák, hol érett szépasszonyok bőrébe bújnak, de mindig taszítanak egyet a lejtőn lefelé csúszó (elvileg) erősebbik nemen. Persze ez a pusztulás egyáltalán nem lehangoló, inkább groteszk, abszurd és vicces. Nemcsak szánjuk hőseit, hanem bizony velük (sokszor rajtuk) nevetünk, s közben nem feledkezünk meg a kulináris és az altesti élvezetekről sem. Cserna-Szabó András ezúttal a végzetes szenvedélyek női nevek mögé bújtatott katalógusát írta meg.

Dragomán György

Máglya

Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Erdős Virág

Négyeshatos

Rímes játékokból, mókás történetekből összeálló, kézzel írt és ceruzával rajzolt könyv gyerekeknek, amely a városról, a négyes-hatos villamosról, a bódvaszilasi felhőkről, királylányról, vakvarjúcskáról, égi pékségről és más furaságokról mesél.

Esterházy Péter

Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat

Egy kitelepített család az Isten háta mögött. Egy testvérpár: az egyiket a szavak érdeklik, a másikat az Isten. Nem tűnik ez feloldhatatlan ellentétnek. Az idősebb fiú mondatokból épít láthatatlan világot, süketnéma öccse szavai ugyan nem hallhatók, mégis ő meséli el a történetüket. Most akkor melyikük a Júdás? Az anya nem keresi senki kedvét, az apa iszik. Az egri nagymamával csak titokban lehet találkozni, a másik meg bár velük él, folyton az Úrral beszélget, és magát a jóságot keresi. Na és az Isten: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében. A szomorú, boldog Isten. Az Egyszerű történet vessző száz oldal második könyve az istentelen 20. század közepének regénye, szereplői mind a saját útjukat járják, bár egyetlen szobában élnek. Hogy a kiszolgáltatottság választja el őket, vagy eleve el vannak választva egymástól, azt csak az Isten tudja. Mindegyikük magányos. Az Isten is: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében.

Fehér Renátó

Garázsmenet

A Garázsmenet üdítően friss, igazán élénk líra. Egy némiképp koraérett fiatalember mutatkozik be a világnak és mutatja be saját világát. Fehér Renátó koraérett fiatalember, de mint minden igazi koraérett, egyben infantilis is. Olvashatunk itt magánmitológiát, amelynek a családtagok, felmenők ugyanúgy szereplői, figurái, mint az 1988-ban Szöulban csodálatos természetességgel, 14 esztendősen élete első olimpiáját nyerő Egerszegi Krisztina. Fehér verseiben az én, a lírai alany általában egy közösséghez képest próbálja megtalálni saját identitását, lett légyen az a család, a nemzedék vagy a nemzet. Ezért költészetének alanyi és közéleti regisztere nem is annyira egy tőről fakad, mint inkább közös kontextusba olvad össze. És ez a közös többszörös amellett, hogy poétikaként is nagyszerű, és visszafogottan elegáns versenyelvében pompásan bont ki metaforákat, nagyon sokat elmond arról is, hogyan látja napjaink magyar valóságát és közelmúltját ez a fiatalember. Fehér Renátó 1989 októberében született és számot is vet 1989 cezúrájával és határvonalával, az évszám lehetséges és lehetetlen olvasataival, valamint ennek tükrében saját, a rendszerváltás forrásvidékén született generációjának politikai felelősségével és nemzedéki szerkezetével. Azonban a köz ügyei mellett van itt természetesen kiemelten privát szál is: szerelemről, magányról; húsbavágóan pontos részletekkel és ragyogó megfigyelésekkel. A Garázsmenet címével ellentétben igazi kezdés, a járat csak most indul, és ki tudja, hol lesz még a végállomás.

Grecsó Krisztián

Megyek utánad

Elfeledett, rejtőzködő utak hálózzák be a fülledt alföldi falu földjeit, ahol Daru, a kamaszodó fiú küzd bandavezéri pozíciójáért, az önbecsülésért és szerelemért: egyszóval az életéért. Ha ő nem menne végig ezeken az ösvényeken, elkopnának, beleolvadnának a határba, megszűnne valami hallatlanul fontos, és az emlékezet jóvátehetetlenül megsérülne. Daru élete, sorsa is ilyen: makacsul járja az érzelmek elágazó csapásait, múltban és jövőben, közben mindegyik kapcsolatában elveszít magából valamit, mindegyikbe belehal egy kicsit. Így válik felnőtté. A sebek, varratok és hegek sokasodnak, szíve talán kérgesebb lesz, de a legutolsó, okos és érett viszonyban is ugyanaz a szenvedély izzik, mint a legelsőben. Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, ha nem a szerelmei történetén keresztül? Erre, és saját boldog-boldogtalan pillanatainkra, éveinkre gondolunk, miközben Daru sorsával ismerkedünk. Jön utánunk, nem ereszt.

Havasréti József

Űrérzékeny lelkek

Az ember valóban nincs egyedül a világűrben. E felismerésre jutnak az Űrérzékeny lelkek szereplői, akik egy kalandos életű orosz orvos – A. J. Suler – titokzatos munkásságának bűvkörébe lépve nyomoznak egy balul sikerült pszichedelikus kísérletsorozat túlélői és következményei után. Szibériától Moszkván és Budapesten át Kaliforniáig. A fordulatokban és csavarokban gazdag könyv markáns utalásai ellenére sem science fiction – inkább kalandos művészregény dokumentarista betétekkel; elfojtott vagy veszélyesnek bélyegzett szellemi törekvések felszíni megtestesülése.

Horváth László Imre

Lett este és lett reggel

Paulus tábornok a sztálingrádi hadjárat előtt autóbalesetet szenved, így minden másképp alakul: Németország megnyeri a második világháborút ebben a súlyos, letaglózó antiutópiában, melynek főhőse Klaus Arme, vezető náci ideológus: az ő 1942 és 2013 között írt naplórészleteiből áll a könyv. Az első bejegyzés idején tizennyolc, az utolsónál nyolcvankilenc éves. A ,,lett este és lett reggel” a Genezis könyvében a teremtés napjai közti időszakot jelöli, amikor az Arme-féle náci ideológia szerint Isten alszik vagy halott, esetleg felfüggeszti magát, egyben az erkölcsi, etikai normákat is. A civilizáció újabb lépcsőfokának eléréséhez mindig egy-egy ilyen állapot kell, ami felmenti a birodalmat és katonáit minden bűn alól, hiszen ezeket a fejlődés nevében követik el, a teremtés tökéletesítésére. Klaus Arme egész élete a családja hatalmáért vívott kérlelhetetlen árnyékháború, és az egész emberi civilizációt lassanként felemésztő birodalom szolgálatában telik. Legfőbb ellensége a folyamatos apokalipszis idején is jelen lévő kereszténység, mely újra és újra felbukkan áldozatai képében, akik arra születtek, hogy gyengeségükkel megalázzák az erőseket. Vajon az egész világ a nácik élettere lesz, vagy az új Übermensch mégsem mindenható?

Kertész Imre

A végső kocsma

Kertész Imre új kötete szokatlan és a maga nemében páratlan vállalkozás: a 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan, s talán meg sem írható regénynek a különös és fájó történetét idézik meg. Az eredeti regényterv (A szodomai magányos címmel) még az ötvenes években merült fel az íróban, s évtizedek múltával most újra megkísérti, más-más tartalmi, formai lehetőségekkel. Ahogy írójuk évtizedekkel korábban lejegyezte a maga számára, hogy mindig ,,ugyanazt a regényt és életet” kell írni, e program most teljesedik ki leginkább és nyer radikális, gyakran önmagával szemben is kíméletlenül őszinte megfogalmazást. S noha Kertész Imrének ez a legszemélyesebb könyve, a szerző maga mégsem azonosul a sikeres Kertész Imre nevű íróval és márkanévvel – és ez a distancia még inkább drámaivá teszi e kötet írásának (és mindenkori olvasásának) a folyamatát. A végső kocsma egy olyan könyvterv, amely ha nem is készült el, de mégiscsak megvan. Leginkább talán egy kései Turner-képhez hasonlítható: ha körvonalai el is mosódnak, de mélyeiből feltűnik ,,valami rejtelmes derengés: s ez maga a létezés”. (A kötethez felhasznált 2001 és 2003 között írt naplójegyzetek teljes szövege Mentés másként címmel 2011-ben jelent meg a Magvető Kiadónál.)

Kiss Tibor Noé

Aludnod kellene

Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden. Kiss Tibor Noé elbeszélői tehetsége ezt a végvidéket szubtilis és láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel. Az Aludnod kellene mozaikrészletekből összetapadó állapotregény, aprólékos-pontos atmoszférapróza, amely a szenvedő szerkezetek és vegetatív létezésformák kétségbeesett cselekvésmintázatait, legutolsó emberi küzdelmeit kegyetlen élességgel és kíméletlen, a melankóliát sem nélkülöző iróniával írja le.

Kovács András Ferenc

York napsütése zengő tombolás

Kovács András Ferenc a lírai rögtönzések poétája is, különösen annak a ritmusos, spontán, szó szerint látványos, mégis hétköznapi beszédnek a mestere, melyben a színház és a vers egyre inkább elkülönülő világa termékenyen kapcsolódik össze, s keze nyomán élettel telítődik a vers-színház, amely hol világdráma, hol utcai örömzene, vagy kész kabaré. S hogy miért ,,kettős verseskönyv”? A York napsütése sekszpirályi, és a Zengő tombolás hétköznapi versei egymásra is rímelnek, kiegészítik egymást, s hol láthatón, hol láthatatlanul folytatják kettősségekkel teljes párbeszédüket – sokszorozottan megkettőzötten, kettős visszhangokkal válaszolgatnak egymásnak. A Shakespeare szellemének szentelt könyv így lesz színházi könyvvé, a színházi könyv pedig így úszik át a költészetek szellemének szentelt hétköznapok nem kevésbé teátrumi könyvébe, miközben mindkét könyv egyetlen, rejtett harmadikká (apakönyvként is olvashatóvá) változik át. A többi csak játékosság, teremtő szómágia, töprengő aggódás a hatalmas színház, azaz a voltaképpeni világ sorsa felett.

Krusovszky Dénes

A fiúk országa

Krusovszky Dénest, a fiatal generáció kiemelkedő alkotóját eddig költőként ismerhettük. A fiúk országa az első novelláskötete: nem szárnypróbálgatás egy új műfajban, nem egyszeri kaland, mert a szerző máris kész prózaíróként lép elénk. Pontos történeteket alkot fiúkról és férfiakról. Problémaérzékeny, éles a tekintete: legyen szó egy család széthullásáról, a párkapcsolatok dinamikájáról, a művészi ambíciók és a polgári élet összeegyeztetésének nehézségeiről. Nem a kényelmes utat választja. Nem fűzi fel a történeteit egyetlen szálra. Minden egyes írásában új világokat fedez fel, a járt utat járatlanra cserélve. Novellái intellektuálisak, higgadtak, érzékenyek. Lélektani látleletek, önmagukkal is vívódó emberekről. Gyönyörről, szorongásról, szerelemről, halálról. Közelmúltról és jelenről, hazai és idegen tájakról.

Lakatos István

Óraverzum

Óraverzum. Ősi, gigászi gépezet, fogaskerekek hajtotta, mechanikus naprendszer. Mirkó, Seon királyának fia többnyire magányosan múlatja idejét a Fellegvár titkos folyosóin csatangolva. Egyetlen barátja a szórakozott, ám talpraesett nagynénje, Szaffi, aki szabadidejében hihetetlen masinákat bütykölget. A hétköznapok azonban izgalmasabbá válnak, amikor gőzhajók jelennek meg Seon egén. Szerte az Óraverzumból sereglenek a bolygóra, hogy megtekintsék az évszázad látványosságát, a légfelléreknek nevezett óriási lények vonulását. A betegeskedő Mirkót a felfordulás elől nagynénje egy szedett-vedett komédiás társulat rozzant hajóján a Holdra küldi, a nagyapjához – csakhogy a bolygót mozgató szerkezettel valami nincs rendjén, így könnyen lehet, hogy ami izgalmas kalandnak indult, lidércnyomássá változhat. Lakatos István, Az Év Gyermekkönyve díjat nyert Dobozváros szerzője ezúttal is bebizonyítja, hogy fantáziája kimeríthetetlen. Második regénye egyaránt szól gyerekhez és felnőtthöz, mesél családról, kiüresedett emberi kapcsolatokról, eltemetett titkokról – mindezt sziporkázó humorral és sok-sok kalanddal.

Nagy Koppány Zsolt

Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Hivatali patkányok, lomha közszolgák és a versenyszféra kiskirályai egyaránt szereplői Nagy Koppány Zsolt új regényének. A Nem kell vala megvénülnöd 2.0 vitriolos humorral és lendületes pontossággal teremt meg egy groteszk világot, amelyik vészesen hasonlít jelenünkre. Fényező Nagyjuhász János a Só- és Egyéb Szóróanyagok Hivatalában tengeti hivatali intrikáktól tarkított, szexre és szerelemre éhes életét, ám még ő sem tudhatja, mit tartogat számára a jövő. Egyetlen könyvet, ám valójában három regényt tart kezében az Olvasó: az ifjú-, a férfi- és az öregkor keserű, kacagtató, máskor együtt érző rajzát. A szépreményű legényévek, a családalapítás keserédes gyötrelmei után mi várhat még az emberélet útjának felén túl? Nagy Koppány Zsolt negatív utópiájában az öregek utáni szó szerinti hajsza túlélésért küzdő áldozatáért izgulhatunk. ,,Nem kell vala megvénülnöd, mielőtt fejed lágya benőtt”, mondja Lear királynak a Bolond. Vajon Fényező Nagyjuhász János a kellő időben vénül-e meg, marad-e még esélye az értelmes öregedésre? A válaszok ott vannak a könyv lapjain.

Parti Nagy Lajos

Fülkeufória (és vidéke, százegy új magyar mese)

2011 áprilisában jelent meg Parti Nagy Lajos első magyar meséje az Élet és Irodalom Páratlan oldalán. Rá egy évre látott napvilágot a Fülkefor és vidéke az első esztendő termésével. Azóta eltelt megint két év és 101 újabb magyar mese. Az új kötet folytatása és lezárása Parti Nagy Lajos bravúros magyabszurd és patriótaglossza sorozatának: közelmúltunkat és távol-jelenünket sajátos történelmi fénytörésben láthatjuk és gondolhatjuk újra.

Rakovszky Zsuzsa

Szilánkok

Egy képzeletbeli kisváros – Sók – az ország nyugati szegletében egy nagyon is valóságos történelmi időszakban a 20. század első negyedében. A kifáradó, viktoriánus századvég lassú tétele után következik a századelő hirtelen gyorsuló allegrója. Ebben a tempót és formát váltó korban játszódik több emlék- és idegszálon a Szilánkok. Árva vagy félárva hősei saját mostoha sorsukat megértve próbálnak új életet kezdeni, de eközben a számukra sok esetben ismeretlen és titkokkal teli múlt folyamatosan meghatározza és behatárolja őket. Némelyikük nyíltan nekimegy ezeknek a határoknak, és forradalmat hirdet a régi renddel és polgári életvilággal szemben. A Szilánkok lenyűgöző és szívbemarkoló regény az apakeresés kudarcairól, a 20. század elejéről, a békeidők zavarairól és az első világháború által felrobbantott tegnap-világ rejtélyes titkairól.

Szabó T. Anna

Kerített tér

Kerített tér: ellentmondás. A teret felosztani lehet, de ténylegesen elkeríteni nem. Az ember tereket hasít magának, otthonokat és kerteket választ le a világnagy térből, de sosem zárhatja ki az életéből a fentet és a lentet, a kintet és a bentet, az égtájakat, a levegőt: a mindenséget. A szerző a zárt tér kettősségét, örömét és félelmét, a kint-bent összefüggését figyeli, kert-verseiben pedig a kis tér otthonosságának képtelenségét, a szerves és szervetlen lét megismerhetetlenségét, a fent és a lent bejárhatatlanságát mutatja meg. A kinti tér figyelmes tekintetet, a nagy lélegzetet megtartó gondolati váz viszont zárt szobát és csukott szemet követel – de az elme tükör-terében könnyen megkeveredik a kint meg a bent. Szabó T. Anna filmes kameramozgások és vágások módszerével, szinte forgatókönyvszerűen veszi számba életünk behatárolt, de korántsem korlátolt, lehetőségeikben inkább végtelen tereit.

Szijj Ferenc

Agyag és kátrány – Fényleírás

Szolgálaton kívüli vasúti épületek, üres vagonok, romos ipartelepek, sivár gyárudvarok, külvárosi utcák. Ember alig van ezekben a terekben. Pusztán a nyomai, ittlétének jelei tükröződnek a fény és az árnyék felületein. Szijj Ferenc kivételes új verseskötete megfigyelések, leírások, állapotrögzítések motivikusan összeálló sorozata a minket körülvevő világ vizuális szerkezetéről, a létezés kontrasztjairól és a látás fenomenológiájáról. Képei velünk maradnak, hangja továbbmorajlik. ,,Esik az eső és süt a nap, az árnyékok üveges fényben, / mint a frissen tört kátrány vagy szén, a napsütéses tárgyak / csillogó párafátylon át látszanak, gondolatban, miközben / nézem őket, kissé szét is esnek, vagy már össze se állnak, / a tűzfalak újrafakultak, a szokásos helyett ezúttal furcsa, / vigasztaló egyneműség, felhők vonulnak át az égen / egy színes képeslapról. Semmi sem biztos, de mindent / le lehet írni pontosan, és együtt az egésznek is van neve, / az sokat számít, pedig az ördög felesége, az milyen létező?”

Szilasi László

A harmadik híd

A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdetét a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság. És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha. Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó.

Tóth Kinga

All machine

Radikálisan újszerű versek az emberi szerkezetről, a bennünk lakozó masinákról és a minket körülvevő gépekről. A gépvilág ritmusairól. Tóth Kinga spirálos-csavaros versei különleges, korábbról nem ismert lírai mondattannal működés közben mutatják meg énünk gépszerűségét és személyiségünk kapcsolódási pontjait a külső világhoz. Közben pedig a gépversek – tárgyiasságon innen, anyagszerűségen túl – személyes vallomások is, egy szubjektív életrajz elegyes fejezetei.

Tóth Krisztina

Pillanatragasztó

Ebben a könyvben huszonöt történet van. Ez nem véletlen: a szerző huszonöt évvel ezelőtt adta ki első könyvét. A történetek mindegyike egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból. A Pillanatragasztó megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját. Vajon miért bonyolódik levelezésbe egy arab fiú a Madártani Intézettel? Mit keres egy hulla a kiállítóteremben? Mi történt azzal a nővel, akinek egy bevásárlóközponban egyszer csak leesik a feje? És mi sodorja a középkorú művésztanárt az őrület szélére egy tengerentúli utazás alatt? Hová tartanak egy kisbuszban az erdélyi vendégmunkások, és mi lesz a kissráccal, aki velük utazik? A szereplők a legkülönbözőbb helyszíneken élnek, életük díszletei, lehetőségeik, vágyaik nagyon eltérőek, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. A döntést, a végső nagy halálugrást azonban csaknem mindegyikük halogatja: egy-egy pillanatra odaragadnak másokhoz, a véletlen találkozások talán megváltást jelenthetnének, de ők nem képesek felismerni a lehetőséget. Tóth Krisztina új könyvében a szenvtelennek tűnő elbeszélő végtelenül pontosan láttatja az emberek közti bonyolult viszonyok rendszerét, és a nehéz sorsok, olykor groteszk jelenetek elmesélése közben minduntalan megcsillan kifinomult és szarkasztikus humora.

Totth Benedek

Holtverseny

Magyarország valamelyik elhagyatott, vidéki elkerülőútján egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld a koromsötét éjszakában. Éppen elég fenyegető kezdet ez egy regényhez, de még így is váratlan, ami a folytatásban következik. Totth Benedek nem bánik kesztyűs kézzel sem regényalakjaival, sem az olvasókkal első könyvében. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Ha valaki a mai Magyarországra, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekre ismer, nem téved nagyot. Mégsem a társadalomkritikán van a hangsúly, hanem a nagyon is személyes szembenézésen azzal a kamasszal, aki mi magunk is voltunk, vagy lehettünk volna ezen a sivár, nem vénnek való vidéken, ahol még a vaddisznók sem azok, amiknek látszanak.

Turi Tímea

A dolgok, amikről nem beszélünk

Turi Tímea verseiben gyakran a nem-beszédet, a beszédes hallgatást bírja szóra. Ott kezd el beszélni, ahol mások elhallgatnak, és ott teremt csendet, amit hajlamosak lennénk túlbeszélni. Finom, érzékeny líra ez, amely tisztában van saját törékeny mivoltával és az önirónia páncéljával is felvértezett. Távolságot tart, hogy a közelbe férkőzzön, lett légyen szó nőkről és férfiakról, apákról és anyákról, merthogy ebben a lírában duális tengelyek vannak, a középpont pedig talán a mindnyájunkban továbbélő gyermek, aki ha igazi gyerekkel találkozik, maga is új nyelvet keres. Turi ezeket a nyelvjátékokat analitikus szellemességgel párosítja össze. Így lesznek az apró megfigyelések, létezésmorzsák, napadagok közös és közvetlen történetté.

Závada Pál

Természetes fény

A Természetes fény döntően a második világháborúban meg előtte és utána játszódik. A szereplők javarészt Békés megyeiek, nők és férfiak, magyar magyarok, magyar szlovákok és magyar zsidók – ettől is függően veti őket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire. Eközben szeretnek és csalódnak, áldozattá vagy tettessé is válnak, elbeszélnek vagy fényképeznek – és vannak, akik nem térnek vissza többé. Eltelt hét évtized, az okokat és a miérteket elfelejtettük: könnyű szívvel nézegettünk retusált képeket. Hogy ennek vessünk véget, ezt ajánlja Závada Pál nagy regénye, miközben máig bevilágít bennünket az iszonyúan szenvtelen természetes fény.

Berta Zsolt

Kalef

Hét évvel ’56 után, huszonhattal ’89 előtt. A Vasfüggöny mögött, megrekedve időben, megszorulva térben, a Moszkva téren, a Kalefon. Rock and roll, famergatya, Beatles-csizma, fül alá érő „hosszú” haj, Coca-Cola, wurlitzer, orkánkabát… a kor trendi jelképei, a történelem akkori díszletei. A díszletek között szerelmek, barátságok, sorsok, s mögöttük éberen figyelő szemek. Az iskolai és munkahelyi ünnepségeken, a kommunista alapszervezetek gyűlésein, a Népfront rendezvényein, a május elsejei felvonulásokon azonban nem beatzene szól, hanem pártinduló. A párttal, a néppel egy az utunk A jelszavunk munka és béke Mi kommunista ifjak indulunk, Mert bennünk apáink reménye „Az ám. A ti apáitok reménye bennetek, a mi apáinké meg bennünk. És a kettő együtt nem fog menni.”

Ferdinandy György

A francia asszony

„Valahol olvastam, hogy aki több életet élt, annak több halállal kell meghalnia. Emlékszem, úgy gondoltam, hogy ez az állítás énrám nem vonatkozik. Nem tartottam gróf Monte Cristónak magam. Pedig hát volt nekem több életem is, ha jól meggondolom. Az elsőnek hamar vége szakadt. Rám omlott a világ, alig kilencévesen. A másodiknak 1956 vetett véget, a forradalom. Ezt a harmadik halált azonban én hoztam össze magamnak.” Ferdinandy György legújabb könyve egy nagy szerelem története. Két ember sorsa, akik annyira szerették egymást, hogy makacsul, módszeresen tönkretették a másik életét. Szereplői: egy magyar férfi és egy francia nő. A helyszín Gallia és a trópus, Párizs és a Szigetek. Az eredmény egy hosszú életen át íródott, fájdalmasan őszinte szöveg. Nem rövidpróza, és nem regény – novellafüzér, amelynek etűdszerű darabjaiból kirajzolódik a több évtizedes, különös házasság tablója, és vele együtt az önmagát újraszülő idegenség, a válással újra hazátlanná lett ember drámája. „Írni csak addig szabad, amíg a kimondhatatlanból mond ki valamit az ember. A lét egy ismeretlen töredékét, amit csak ő tud egyedül. A többi már csak önáltatás: grafománia.”

Kontra Ferenc

Angyalok regénye

Kontra Ferenc Márai- és József Attila-díjas író előző könyvében, az Idegen című trilógiájában érzékletesen jelenítette meg az övezetlét gyötrelmeit, a szellemi, kulturális, kommunikációs határátlépéseket, amelyek során a lélek nem ott éli életét, mint ahol a test megrekedt. Az Angyalok regénye térben és időben is szélesebb távlatokból szemléli az identitásvesztés fenoménjét, briliáns történetmondással tudatosítván, hogy valaki akkor is lehet exuláns, ha soha nem hagyta el szülőföldjét. Újabb sorsstációkat tár az olvasó elé, a folyton útközben levés állapotát, ahonnan minden út idegenbe vezet. Az Én és a Másik, a saját és idegen fenomenológiai ellentétét ez a könyv távolabbra vetíti és szűkebbre fókuszálja a személyes és családi tapasztalatnál. Ennek nyomán jelennek meg a könyvben Csáth Gézának, a szerző egyik korai novellahősének utolsó, Regőcén telt napjai, Dürer nyulas akvarellje mögül így bontakozik ki egy tragikus vadásztörténet, ami fölmutatja a szétszóratás állomásait és a családokat folytonos mozgásban tartó erőket. A történelmi tablóba beúszik Rudolf koronaherceg önmegvalósítási igyekezete és Benvenuto Cellini gigantikus küzdelme az anyaggal, a művész diadala, amikor a mimézis, az utánzás helyébe a poiesis, a teremtés lép. Kontra Ferenc könyve arról szól, hogy miként nem lehet valaki az, aki voltaképpen. Se a múltban, se a jelenben. Művészregény, családi vagy személyes legendárium? Mindez együtt. De legfőképpen könyv az élet nagy misztériumairól.

Mezey Katalin

Ismernek téged

A József Attila-díjas költő, író nyolcadik prózakötete az elmúlt bő egy évtized elbeszéléseit, kisregényeit gyűjti egybe. A kötet minden írásának mélyén megtalálhatók a XX. század nagy történelmi és társadalmi kataklizmáinak be nem hegedt sebei. A történetek többnyire fiatal hősei hol humorral, iróniával, beletörődéssel, hol kétségbeeséssel tekintenek a sorsukat alakító erőkre.

Mirtse Zsuzsa

Sötétkamra — előhívott versek

Mirtse Zsuzsát kezdettől fogva a hiteles létezés és az emberi kapcsolatok üveg-törékenysége foglalkoztatja leginkább. Ezekből a cserépszilánkokból építi tovább most is költői világát, bekapcsolódva a magyar költészet hagyományába, amely képes a hiányt, a veszteséget a teljességnél teljesebbként felmutatni. A költőnő harmadik verseskötetében, mint azt a címe is előrevetíti, a lélek fekete dobozából merít, olyan rétegekből, amelyek a személyes életfolyam medre alatt húzódnak. Az egyéni sorsok alól pedig egy mindannyiunkban rejtőzködve munkáló, közös világ ősképeit-tartalmait hívja elő és tárja elénk, hangja mégis személyes – ebből a kettősségből eredhet lírájának egyedisége. Ezeket a verseket, akár az ókori bronztükröket, érdemes forgatnunk: hátlapjuk domborműves alakjai bizony előmerészkednek, és belevetülnek saját tükörképünkbe. Időzzünk hát el a látottak felett, és ne feledjük: az óceán lefelé sötétedik – ez a kötet nemcsak a drámaiságának köszönheti alapvető tónusát, de a merítkezés mélységének is. Márpedig amit felszínre buktatnak belőlünk ezek a versek, azzal csakis gazdagabbak lehetünk.

Oláh János

Közel

A Közel a gyermekkor beutazása, a Nagyberkiben született somogyi kisfiú felcseperedésének tudatregénye; távolról sem a gyermekkor nosztalgiás felsugárzása; sem nem móriczi, realista színekben tartott gyermekkori anekdoták füzére. Egyrészt azzal, hogy tudatregény, máris, ha akarja, ha nem, szakítania kell nemcsak a külső világ leíró realizmusával, de még az elbeszélés bejárt, realista kényelmével is; másrészt a tudatfolyam minél közvetlenebb, szinte telexes áttételében olyan stiláris újításokat hoz, amelyek a mai magyar irodalomban ismeretlenek, vagy kuriózumképpen fordulnak elő csupán. A regény prózaversre emlékeztető szabad lengésével, bartóki kontraszthatásaival és nem utolsósorban a teljes beleélés alázatánál fogva — sodrásával, váratlanságaival — magával ragadó és meghökkentő. Elszakad a szokványos regényelképzeléstől, bebizonyítja, hogy a lehető legszubjektívebb a legegyetemesebb, a legteljesebb érvényű.

Papp-Für János

nehogy egyedül

Papp-Für János versei „csoportképek” – s bár ugyanazok a szereplők, de a kompozíció változik. Mindig más és más kerül középre, vagy a fénykör vándorol innen-oda. Ott áll az anya, a szerelmi társ, a barát, s késleltetett exponálással a sorok közé maga a költő is be-beugrik. Az összkép nem hivalkodóan rikító. Retusálva sincs. Élesek a kontúrok. Fekete-fehér. Néha zöldes-barnás. De sose lila, mint a régi, szentimentális művészfotókon. A szerző meghökkentő polgárpukkasztó montázs-technikával se bűvészkedik. A látványt – teljes egészében – csak az Isten látja át: ha magára ismer, az álarcokat fájlalja. A szeretet – Papp-Für János lírájában gyakran szül szorongást. Amilyen intenzív a szeretet, ha megvan, olyan intenzív a hiánya. A fosztóképzők erőszakosan kísértenek. Költőnk nem akar egy -talan-telen világban élni, -talan-telenül. Istentelen létben Istentelenül. Részvétlen kapcsolatban részvétlenül. Érdemtelen sikerben érdemtelenül. És védtelen gyengeségben, védtelenül. Hanem takarásban. A Golgota keresztje mögött. Ez a költészet nem ön-szerelem. Inkább önvád: mert az igaz szerelemben a sok is kevés. A szánkban ott ragadnak a legfontosabb szavak. A terített asztalon a kenyér mellett villognak a kések. „…nem bírom reggel a késeket. téged, vagy engem mindig felsértenek.” A takarás sem mindig védelem! Néha éppen homály takarja a másikat, a valódit. A legnagyobb veszély az elveszettség a kifakult Földön. „csak ezt vedd vissza, Uram: az árvaságot. Uram! az árvaságot.” „lezuhant angyalok vagyunk, csak az a bizalom tart meg minket, hogy megemelkedik a vízszint megfeneklett testünk alatt…” Sóvárgás, könyörgés. Teljenek be az ürességek. Törjön meg a fosztóképzők hatalma. Legyen életteli az élettelen. Hogy a szürke „ugyanazt” (januártól decemberig) egy új januárban új találkozás váratlansága derítse fel. „nehogy egyedül” A magára hagyott gyermek felsír a férfiúban. A végek lehetnek kezdetek is: „…visszaülni a hintára, amit nem lökött meg senki, onnan kezdeni mindent elölről. Csak ülni és semmi mást, nem ugrani addig, amíg a legmagasabbra nem lengtem.” Papp-Für János szavai (József Attila-i hasonlat): valóban, mint alvadt vérdarabok hullanak a versek végére. Saját vér. Pecsét helyett, érvényesen.

Kalapos Éva

D.A.C. – Kéz a kézben

A D.A.C. történetei abban különböznek a hasonló ifjúsági regénysorozatoktól, hogy a könnyed, mai stílusban, de a kamaszkori problémákat helyezik középpontba, és nem félnek azokról nyíltan és őszintén beszélni. A családi, szociális, tanulási gondok, a szexuális jellegű felfedezések, az alkohol, a drogok, az internet és a média veszélyei mind-mind olyan témák, amikről beszélni kell a tinédzserekkel, ha meg akarjuk érteni őket. A D.A.C. célkitűzése a szórakoztatás mellett az, hogy beszélgetésre, kérdésekre serkentse a gyerekeket, és megmutassa nekik, hogy a sokszor tabuként kezelt dolgokat is joguk van megismerni. Bizalmat szeretnénk ébreszteni bennük a felnőttek iránt is, valamint hangsúlyozni a barátság értékét és a biztonságot, amit egy valódi értékeken alapuló baráti társaság nyújtani tud. Célunk, hogy a célközönségen túl a szülők, középiskolai tanárok, osztályfőnökök is megismerjék, megszeressék a sorozatot. Használják kulcsként, amivel közelebb tudnak kerülni a fiatalokhoz, vagy katalizátorként, egy közös olvasmányélményként, ami alapot teremt a problémák megfogalmazásához, alkalmat azok kibeszélésére. A sorozat harmadik részében Flóra és barátai ismét olyan helyzetekkel találják szembe magukat, amilyenekkel még sosem találkoztak. Végre megtörik a jég, és Flóráéknál talán lassan helyreáll a családi béke, ezzel párhuzamosan azonban a lány magánélete egyre zűrösebbé válik. Flóra és Dani barátsága tovább mélyül, és fény derül arra, kik és miért zaklatják a fiút. Kamaszkorról, toleranciáról – nem középiskolás fokon!

Kalapos Éva

D.A.C. – Rázós utakon

A D.A.C. történetei abban különböznek a hasonló ifjúsági regénysorozatoktól, hogy könnyed, mai stílusban, de a kamaszkori problémákat helyezik középpontba, és nem félnek azokról nyíltan és őszintén beszélni. A családi, szociális, tanulási gondok, a szexuális jellegű felfedezések, az alkohol, a drogok, az internet és a média veszélyei mind-mind olyan témák, amikről beszélni kell a tinédzserekkel, ha meg akarjuk érteni őket. A D.A.C. célkitűzése a szórakoztatás mellett az, hogy beszélgetésre, kérdésekre serkentse a gyerekeket, és megmutassa nekik, hogy a sokszor tabuként kezelt dolgokat is joguk van megismerni. Bizalmat szeretnénk ébreszteni bennük a felnőttek iránt is, valamint hangsúlyozni a barátság értékét és a biztonságot, amit egy valódi értékeken alapuló baráti társaság nyújtani tud. Célunk, hogy a célközönségen túl a szülők, középiskolai tanárok, osztályfőnökök is megismerjék, megszeressék a sorozatot. Használják kulcsként, amivel közelebb tudnak kerülni a fiatalokhoz, vagy katalizátorként, egy közös olvasmányélményként, ami alapot teremt a problémák megfogalmazásához, alkalmat azok kibeszélésére. A sorozat második részében Flóra körül lassan rendeződnek a dolgok, de Márk még mindig tartogat meglepetéseket a számára. Bár először úgy tűnik, minden a lány reményei szerint alakul, a fiú hirtelen furcsán kezd viselkedni, mintha rejtegetne valami sötét titkot Flóra elől… Eközben a Fellegi családban is tovább bonyolódnak a dolgok: Geri viselkedése egyre aggasztóbbá válik, gyakran tűnik el ismeretlen helyekre, gyanús alakok társaságában. És mindennek a tetejébe Flóra múltjából felbukkan egy rég látott ismerős, Dani is, hogy mindent összekuszáljon. A kemény fiúknak is vannak problémáik …

Szabó Tibor Benjámin

EPIC – Az első küldetés

Hat barát zuhan egyik kalandból a másikba. Vagányak, lázadók és tehetségesek. Mind a hatan másban. Mi lehet bennük a közös? Sádi, János, Röfi, Márkó, Zuzu és Alma Peti, vagyis a B Team nevű tanulócsoport tagjai délutánonként a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézetébe (RUDI) járnak, de egyáltalán nem érzik magukat különlegesnek. Az első küldetés során jó, hogy van, aki minden kódot és tűzfalat fel tud törni, az összes hightech küyüt ismeri, hasznos egy igazi manipulátor, néha nem rosszak a családi kapcsolatok, de az sem mellékes, hogy egy aikido bajnok is akad a csapatban. És még az is lehet, hogy a történelmi tudás is jó valamire… A Budapesten játszódó regény főhősei mintha egy mai kalandregénybe csöppentek volna, és nagy erőkkel próbálnak rájönni, hogy mi a saját szerepük: műkincstolvajlásra akarják őket használni, vagy tényleg csak különleges vezetőket igyekeznek képezni belőlük. Közben egyre többet tanulnak, főleg a barátságról, felelősségből és az életről. “(..) Szabó Tibor Benjámin regényében az a jó, hogy mindez, a (fővezérprogram által irányított) kiemelkedő képességű majdani vezetők képzése és a B Team leleplező szándékú tevékenységeinek mozzanatai következetesen és pontosan adatoltak: számokkal és nevekkel és tényekkel és fizikai leírásokkal, számítástechnikai magyarázatokkal, matematikai levezetésekkel, történelmi adathalmazokkal, hiedelmekkel, mítoszokkal – egészen apró részletekbe menően minden. (…) ebben a regényben az elitizmus nem született kiváltságokból ered, hanem különleges képességekből – jelesül az intelligenciának (és annak minden részterületének) jut kiemelt szerep. A regény hat főszereplője mind különleges valamiben: Röfi számítógépes zseni, Zuzu úgy szövegel, hogy az már manipulációnak számít (mellesleg hipnotizálni is tud), Sádi amolyan őrszem (és Európa-bajnok aikidóban), Alma Peti egy elképesztő élő fényképezőgép (mellesleg autista és – mint a regény utolsó oldalain kiderül: homlokán viseli az „óm jelet”, kiválasztott), Márkó bármilyen nyelvet képes megérteni, János meg született vezető.” (Lovász Andrea)

Bakonyi Péter

Mulatós zsoltár

“A vers más — mondja Bakonyi a hátsó borítón –. Míg a regény a mesék folytatása születéstől halálig, addig a vers az első ordításé…” A címlapon egy gyermekfotó az élet első percéből: összeszorított véres ököl, csapzott haj, az üvöltés elgyötört arcmozdulata. Mintha máris velünk mulatna, pedig ha megszólalna, azt kérdezné: “De mi jöhet még ezután?” Bár szerencsés a fiú, mert az apja megírta előre, mire számíthat, mire kell készülnie. Egyszerű fogalmak köré sorakoznak a versszakok: élet, halál, érték, mérték, szolidaritás… emberi gerinc. Ahogy már megszoktuk: magyar líra. A költő első verseskötete ez, majd’ 40 év után születtek újra rímes sorok Bakonyi Péter“tolla” alatt. 2009-ben kezdődő súlyos betegsége fordította újra a költészet felé, azóta szerepel az irodalmi életben rendkívül pontos, markáns, izgalmas, személyes hangú versekkel is, többek között például éppen a kór, a kórtermi magány, a halálközelség pillanatait emelve még közelebb hozzánk. Vagy éppen a megtalált apai érzések és a fenyegető veszteség csapdáját bogozva. Az Ómega-ciklus versei ezek a kötetben, rögtön az után, hogy a költő elvégzi a leltárt az első szakaszban, ahogyan illik is ilyenkor, modern és antik időkben egyaránt: áthozat, egyenleg, haza vagy ország. „Csak” ennyi. Mindenkinek van elszámolni valója az idővel és a kortársakkal, az utókor úgyis csak a művekkel, a maradandókkal számol. A harmadik egység a tartalomban egyetlen szóba sűríthető: család. De ez a szó már nem sűríthető tovább, ez valóban egy nagy élőnövény, ezer ágával, gyökerével. Bakonyinál is, de ez a költő ebbe a teremtménybe kapaszkodik a legszívesebben, a legbiztonságosabban. Aztán az ébredés fejezete következik a „kis magyar lőtéren”, Mars magyar műhelyében. A szerző gondolatok sokaságát zúdítja az olvasóra, többet, mint ahogy megszoktuk a közelmúlt költészetétől, száz év előtti versszónokok szokását idézve. Ha van közélet, legyen szó is róla! Szánalom, szolidaritás, felelősség, cselekvés. Igénynek nem kevés. A privát oldalakra kerültek Bakonyi Péter magánügyei, de ezzel el is vesztették titkosságukat. A személyességük az öregség, bölcsesség kapujában álló emberé, de az intimitásuk sejteti még a tartalékokat… Ahogyan az utolsó ciklus-cím is elárulja a költőt: a jelentkezések könyvéből tép ki lapokat, és látható, kiolvasható, hogy az Everest hegymászójának, a hazai föld csavargójának vastag könyvnyi van még a hátizsákjában: „Harangszó kondul ki a szélből,/lecsurog a házak falához.” A könyv illusztrációi pedig egyediek, egyéniek és különlegesek.

Ébert Tibor

Kamaramuzsika

Gyors ind. Ez a menetrendi információ a kötetben olvasható színművek egyikének szerzői utasításai között szerepel, de Ébert Tibor valamennyi drámájára és drámai szituációjára érvé-nyes jelképesen. Gyorsvonat indul: a sokszor lírai fűtöttségű, cselekménnyel nem mindig megrakott darabok igen gyorsan kapcsolnak sebességbe. A bizarr világú alkotások – ébertiádák – több évtized alatt keletkeztek. Jelen kötet különféle dramaturgiai égtájakról fo-gadja s mint egy forgalmi csomópontról, úgy indítja őket különböző irányokba, olvasók és színházak felé. Az író az ezerkilencszázhatvanas évektől jól ismerte az európai drámaírás trendjeit és me-netrendjeit. Nem véletlen, hogy legnagyobb sikereit is francia színpadokon aratta, világhírű rendezők színreviteleivel. De a sínhálót, melyen szövegei futnak, maga tervezte meg. A szuverén, abszurd-látomásos komponálás rávall a modern felfogású muzsikusra (aki sokáig díjakkal honorált hangszeres zenészként kereste kenyerét), s rávall a sok műfajú formabontó szépíróra, aki a hős-, az életállomás- és a mártírium-drámákban, a történelemből is nevezetes személyekről (Attila, Bocatius János, Bartók Béla, Esterházy János) vagy antihős névtelen kisemberekről szólva mindig a váratlanul felvillantott összefüggések legforróbb s szinte min-dig pokoli izzását keresi. Azzal a kíméletlen céltudattal, természetes erővel és szép lendülettel, ahogy egy fekete lokomotív halad pályáján. A drámagyűjtemény rászolgál az olvasó ér-deklődő bizalmára: gyors érk. Tarján Tamás

Lászlóffy Csaba

A költő utolsó színhelye

A költő utolsó színhelye című könyv – címéből előzetesen levonható elvárásainkkal szemben – nem a József Attila-díjas irodalmár verstermésének új válogatása, hanem prózakötet. Nem is akármilyen: reprezentatív kollekciója az elmúlt évek (a könyvön átvonuló sorozat címéből citálva) jelenéseinek. Ha viszont abból indulunk ki, hogy Lászlóffy Csaba eddig utolsó vers-gyűjteményének (ami ráadásul iker-kötet) jellegadó darabjait képezte a Jelenés-sorozat – talán nem teljesen hiábavaló és önkényes, ha valamiféle rafinált – részben tematikai, részben nyelvhasználati – folytonosságot feltételezünk e „történetek”, a költő utolsó és utolsó előtti színhelyei között. A szövegeiben a zeneiséget és erőteljes képiséget kíméletlen pszichoanali-tikus olvasatokkal keresztező Lászlóffy Csaba esetében éppen az a szinesztetikus pozíció válik fontossá (és folytonosan bejárhatóvá), ami egyszerre teremt átjárást a különböző médiumok és műfajok között, s eredményez elszigetelődést a hagyományos, konvencionális művészeti ki-fejezésmódoktól. Lászlóffy olyan prózáiban, mint például a Dürer-rekviem, Jelenések – John Dohn, Jelenések – Stendhal, Mondjuk Freud, Szent Antal megkísérlése különböző korok és régiók művelődéstörténeti tapasztalatai és szövegei rendeződnek egymás mellé és olvasódnak össze. Hiszen a szerző számára a közvetlen tapasztalati valósághoz hasonló, egyenrangú mi-nőségben nyilvánul meg az emberi civilizáció sok ezer éves írásbeli kulturális tradíciója. Az irodalmi jelentésképzés játékterét markánsan bővíti ki és sokszorozza meg a művek kapcso-latrendszere, melynek következtében (szemben a mindennapi diszkurzív praxissal) lehetővé válik a szövegek potenciális feloldódása egy szöveguniverzumban. Áttételekkel megkompo-nált mondatszerkesztésében a kultúraköziség, az eltérő civilizációs közegek és tapasztalati formák (váratlan) találkozása, ütköztetése alakítja az olvasás horizontját, a szövegek kulturális poétikáját, a narratíva argumentatív, erős kizökkentő erejével, az irónia és paródia különböző modulációival. Lászlóffy Csaba impozánsan alkalmazza a stilizálás, retorizálás prózapoétikus dimenzióit, tudva azt, hogy a kulturális emlékezet megújító potenciálja képes életben tartani a szövegeket, hiszen a szövegekhez is kapcsolódó kultusz létmódjának, önmozgásának lényegi szegmense a provokáció, hagyománytörés és hagyománystabilizálás. A költő utolsó színhelye „mozgófényképészeti napló” – fontos összefoglalása egy meglehetősen rejtélyes, mert nehezen kiismerhető pályának, az idén 75 éves szerző méltó megünneplésének. Korpa Tamás

Petőcz András

Az Egészen Kicsi Kis Létező és egyéb történetek

Petőcz András új prózakötete különleges műalkotás, amely a realitás és a szürrealitás határán mozog. Olyan, nagyon is olvasmányos, mégis, illetve ezzel együtt a modern próza minden erényét felvonultató mű, amely joggal számíthat arra, hogy irodalmi csemegeként mindig is jelen lesz az értő olvasók könyvespolcán. Maga a könyv egy kisregényt és hat novellát tartalmaz. A kisregény, amelynek fejezetei a kötet megjelenése előtt már joggal keltettek figyelmet a legkülönbözőbb irodalmi lapok hasábjain, tulajdonképpen felnőtteknek szóló mese. A történet főhőse egy festőművész, aki társával, a rejtélyes, apró lénnyel, a csodaként talált, és misztikus erővel bíró “Egészen Kicsi Kis Létezővel” együtt elhagyja a “bűnös” várost, Firenzét, hogy az “Új Világba”, Amerikába utazzon hollandus hajóskapitány barátjával együtt. Maga a regény a távoli múltban játszódik, századokkal napjaink előtt. Mégis, sokan, a kisregény olvasói közül valamiféle “áthallást” véltek felfedezni napjaink történéseivel kapcsolatban a mű megismerése után. A Márai-díjas író ebben a munkájában azt a “mágikus realista”, illetve sok tekintetben szürrealista hagyományt folytatja, amit már korábbi, “Arcok” című novelláskötetében is megfigyelhettünk. A történet hősei mesés, valószerűtlen körülmények között, mesés, valószerűtlen lényekkel találkoznak, mégis, olvasás közben joggal úgy érezzük, hogy mindaz, amit elbeszél a szerző, maga a realitás, a valóság. Tulajdonképpen lehetnek parabola-történetek is ezek a munkák, vagy éppen jelenlegi életünk furcsa szimbólumai, de mégis, ami elsősorban magával ragadja az olvasót, az a fantáziavilág és mesélőkedv, ami Petőczre oly nagyon jellemző. A kötet utolsó harmadában rövid elbeszéléseket olvashatunk. Mind stílusukban, mind szimbólumrendszerükben erősen kötődnek ezek a kisregényhez, amely meghatározó a könyv egésze szempontjából. Ezekben is megjelenik a “mágikus realizmus”, itt is soha nem volt, különös lényekkel találkozunk, vagy éppen valószerűtlen események részesei lehetünk. A kötetet záró “Találkozás az angyallal” című novella pedig egyértelműen utal magára a kisregényre, annak is a főhősére, az Egészen Kicsi Kis Létező alakjára. Petőcz András új prózakötete esemény. Az Idegenek és a Másnap című regények szerzőjétől ismét valami meglepőt és maradandót kaphattak a kortárs irodalmat szerető olvasók. Ez a kötet méltán lett egyben az olvasók kedvence is.

Toót-Holló Tamás

Gördül a kő

A Gördül a kő című regény Toót-Holló Tamás monumentális kőmisztérium-trilógiája, a Garabonciás Könyve összefoglaló nevet viselő vállalkozás záró darabja, amely fúziós gondolkodásában és nyelvezetében is megkerülhetetlen kihívást jelent a magyar irodalom olvasóinak. A szöveg a tradicionalista filozófusok szellemi örökségét képviselve a szépirodalom eszközeivel és a mitológiai rekonstrukció szellemében teremt kapcsolatot az európai, közel-keleti és távol-keleti őshagyományok szövegemlékei között. A regények az archaikus gondolkodás előtti tisztelgést a posztmodern intertextualitás lehetőségeire támaszkodva hajtják végre, de ezenközben mindvégig hűek maradnak egyfajta közösségi szemlélethez. Toót-Holló Tamás a magyar népdalok, népmesék és népballadák szöveghagyományainak rétegeit úgy építi egymásra, hogy az egyes szövegrétegekben a zenei asszociációk megidézésétől sem zárkózik el – nem függetlenül attól, hogy a makámára emlékeztetve gördülő, az igéző, bájoló mondókák gondolatritmusait követő prózaszövegeinek eleve is markáns a zeneisége. A trilógia három kötete (Üsse kő, Három a kő, Gördül a kő) a magyar folklór örökségéből több elemet is újraértelmez: az Üsse kő esetében a “magos Déva” vár tizenkét kőművesének történetét, a Három a kő esetében a három kővel járó csodamalom ősmítoszát, a Gördül a kő esetében pedig az égitest-szabadító naphéroszok próbatételét. Toót-Holló Tamás műve azért is rendkívüli vállalkozás, mert a Gördül a kő című regénnyel lezáruló trilógiát valójában két másik kötettel is lezárja, hogy vállalkozásának határait ezzel is kitágítsa: az Üsse kő – Jelenések hét rendbéli úton címmel a trilógia motívumkincsét egy liturgikus dráma formájában is feldolgozta, a 2015 tavaszán megjelenő Garabonciások könyve és szerelme című tanulmánykötetével pedig a garabonciások alakja köré szövődő folklórhagyományt és klasszikus irodalmi hagyományt mutatja be az átfogó elemzés igényével, egyáltalán nem tagadva, hogy ezzel saját trilógiájának kontextusát is gazdagítja.

Vasadi Péter

Tetőzés

Az igazság megtörténik: mintha ez a tapasztalat foglalná egységbe Vasadi Péter sokrétű költészetét. Bármennyire különböznek is életművében az individuális versalkalmak és alkatok, mindig és mindenütt az örök lényegre felhívó figyelmeztetés képződik meg a különböző lírai beszédváltozatok többszörös tetőpontjain. Mert az ő verseinek vannak kimagasló pontjai; ezek a csúcsok pedig a legújabb fejlődési szakasz verseiben nem a kompozíció valamely kitüntetett pontján, például a végén mu-tatkoznak, hanem a drámai monológ kiszámíthatatlan, előreláthatatlan folyamatának bármely ízületén. A beszélő a lét legmindennapibb helyzeteiben, megpróbáltatásaiban is fölismeri és kimondja az örök-egy igazságot, amely mégis ezerféleképp és ezerfelől „hatolhat be” az élet nyersanyagába. Az igazságot mondja ki? Még ha nehéz volna is ennél a líránál véglegesebb művészetre rámutatni korunk magyar irodalmában, Vasadi költészete – talán valamiféle páratlan felelősségérzettől is áthatva – az igazságot mint inkarnációt keresi, s legfőképpen a jeleire figyel. Tudja és tudatja, hogy a megjelenés súlyosabb és kifejezőbb minden tétel-mondatnál. Ha ekképpen fordítja szavakba az igazságot: „…örvény a szívben, kard, / elevenenszült, örökös / ismétlés” (A sötét fénye) – akkor ezt a drámai erejű és hatású, szinte biológiai eviden-ciájú betörést mint a megváltás létmódját nevezi meg. Legújabb gyűjteménye is fejlődésről tanúskodik. Töretlen az az ív, melyet hosszú pályája eddig is kirajzolt: mégis szembetűnő az újabb meg újabb gyűjtemények mozgásformáinak váratlansága, azaz eseményjellege. Még a verstípusok köre is mindegyre bővül: például groteszk, szatirikus dialógusversekkel. De ez az új kötete folytatja azt a lírai műfaját is, amelyet apokaliptikus nagyformának nevezhetnénk (Emlékezés az áldozatokra, Szürke zóna). A Triviális meg Az ember áll című darabok pedig a végső pólusok olyan egységével rendítik meg az olvasót, amelyet csak az igazi költészet sugallhat és bizonyíthat. Bárdos László

Horváth Péter

Kedves Isten

1960, Magyarország. Egy tízéves fiú az öccsével váratlanul (és számára érthetetlenül) intézetbe kerül. Apja börtönben ül a forradalomban való részvétele miatt, anyja elvesztette az állását, ideiglenes munkája mellett nem tudja ellátni a fiait. A gyerek a brutális erőszak-szabályok szerint élő közösségbe kerülve megpróbálja feldolgozni a történteket, és mindazt, ami vele az intézetben megesik. Kitűnő tanuló – ez több, mint szálka a gyerektársak szemében. Naponta büntetik, minden iskolai ötösért, intézeti dicséretért megverik. Egyetlen barátra lel, aki a maga kezdetleges, gyermeki módján istenhitre tanítja. Főhősünk ettől kezdve rendszeresen levelez a megismert, mégis ismeretlen Úrral – bár nem igazán hisz abban, hogy Isten megszabadítja félelmeitől, szenvedéseitől, és kimenekíti az intézetből. A “Kedves Isten”-hez írott levelek adják a tervezett regény törzsanyagát. Másik szál a forradalom szegedi eseményeinek (peranyagból összeállított) története, amelynek egyik meghatározó szereplője az intézetbe került fiú édesapja. A történet végén az apa amnesztiával szabadul, a fiú kikerül az intézeti rémálomból. Már egyikük se “olyan” mint a történet elején volt. Isten mindent lát, de nincs hozzáfűzni valója.

Szántó T. Gábor

Kafka macskái

Idős máramarosszigeti haszid, auschwitzi túlélő keresi fel a regény névtelen elbeszélőjét, az írót és egyetemi oktatót Budapesten. Kezében egy Kafkáról szóló folyóiratszám, melyet az író szerkesztett, s amellyel az Izraelből érkező repülőgépen találkozott. Azt állítja, hogy felismerte a címlapon szereplő portréról: együtt volt Kafkával Auschwitzban, és olyan történeteket mesél, melyek hitelességükkel zavarba ejtik az elbeszélőt. Az író Los Angelesben élő történész barátjához, Tamáshoz fordul tanácsért, aki elutasítja ugyan a feltételezést, hogy az öreg haszid a lágerben Kafkával találkozhatott, hiszen Kafka 1924-ben meghalt, de segíti, hogy a főhős elkezdje nyomozását. Az auschwitzi tábor archívuma, a Bécs melletti szanatórium, ahol a tüdőbeteg írót gyógyították, a gólemet megalkotó Löw rabbi prágai zsinagógája, ahol az egykori ellenzéki szamizdatot rejtegetett, a berlini kutatóintézet, ahol Kafka-hipertext készül, az oxfordi Bodleian könyvtár, ahol a kéziratok delejező erővel bírnak, s a különleges betörés kapcsán megismert tel-avivi lakás, ahol a prágai író kéziratai lappanganak, egyaránt a nyomozás színhelyévé válnak. Arra is fény derül, hogyha igaz, amit a túlélő állít, vajon mi történhetett Kafkával 1924 után. A nyomozás és a regény tárgya azonban elsősorban mégsem a hagyaték, nem is az Izraelben zajló kafkai per, hanem az elveszített otthon és bizonyosság, az emigráció és az idegenségtudat, a szerelem és az abszurdnak tűnő félelem a boldogságtól. A történet végére pedig azt is megtudjuk, mi köze a macskáknak Kafkához.

Végel László

Négyszemközt Máraival – Naplójegyzetek 1995-2014

(Európai útirány) „A szellemi emberek kötelessége lesz, hogy a kollektív felelősség igazságát kimondják és mindezt erkölcsi, tárgyi bizonyítékkal igazolják. Egyetlen hatalmi csoport sem tagadhatja meg a felelősség elvét, egyetlen nép sem”, jegyezte le Márai Sándor 1942-ben a háború kellős közepén. Bárhol, bármilyen körülmények között, csakis egy ilyen mondat mutat Európa felé. Szerbiában is! (2000) (A gyarlóságról) „A magyar irodalom nagy volt. Néha úgy tetszik, nagyobb volt, mint a nemzet”, vélekedett Márai Sándor. Felszisszenek. Vajon lehetséges-e, hogy a vajdasági magyar irodalom is nagyobb volt, mint közössége? Annak ellenére, hogy túlontúl gyarlók voltunk, hiszen még ezzel a lehetőséggel sem voltunk tisztában. (2000) (Márai példája) Márai Sándor tudta miért kell távoznia, ezért tétovázott oly sokat. „Így döntöttem: amíg valamilyen életlehetőségem van itthon, nem megyek el, itthon maradok, megeszem az utolsó nadrágom és letöröm a plombát a fogamból, de nem megyek el”, jegyezte naplójába. Amikor írói életlehetősége megszűnt, vette a vándorbotot: európai hontalan lett. Hazájában többé ki sem ejtették a nevét. Nem járt haza víkendezni és a magyar állami rádiók és tévéadók sem sugározták műveit. (2000)

Csobánka Zsuzsa

A hiányzó test

Csobánka Zsuzsa új regénye sok szálon kötődik előző könyvéhez, a Majdnem Auschwitzhoz. Itt is a Holucaust-túlélők harmadik generációja, az unokák távlatából folytatódik a nyomozás a tragikus múlt rekonstruálhatatlan eseményei után: Közép-Európa fontos városai (Krakkó, Prága, Szabadka és Ungvár) a helyszínei ennek az élveboncolós utazásnak.

Grendel Lajos

Utazás a semmi felé

Grendel utóbbi időben írt regényei élvezetes nyelven megírt életösszegzések, hőseinek visszaemlékező morfondírozásai a miértekről, életeik fordulópontjairól. Az Utazás a semmi felé Attila életútját mutatja be egy háromtagú baráti társaság viszonyai közt, közben a történelmi eseményekről is olvashatunk egyedi, nem szokványos nézőpontokból megfogalmazott mondatokat.

Kerékgyártó István

Hurok – Pénzmagyar

Kerékgyártó új regénye – akár az előző, a Rükverc, mely színházi darabként is sikert aratott – napjainkban játszódik. A szerző kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalom szinte teljes keresztmetszetét, a minisztertől a drogos fiúig, a nagyvállalati vezérigazgatótól a bolti eladóig. A történet mintázata régről ismert, Arthur Schnitzler a huszadik század fordulóján írt Körtáncának szerkezetét eleveníti fel a szerző, de míg ott a történet továbblendítője az erotika, a szexuális aktus – a társadalom különféle bugyraiból újabb és újabb csábítók és elcsábítottak tűnnek föl –, addig a Hurokban napjaink emberének alávetettsége, kiszolgáltatottsága mozgatja a történetet.

Kötter Tamás

Dögkeselyűk – Fejezetek egy multi életéből

Kötter Tamás új könyve a nagysikerű, három kiadást megért Rablóhalak folytatása. „A Dögkeselyűk bravúrja az, hogy a rengeteg hazugság kíméletlenül igaz képet rajzol ki. Egy korszak és egy társadalmi csoport ügyei tárulnak elénk a könyv lapjain. Kötter „állatos” könyvei leltározzák a XXI. századi Magyarország problémáit: ahogyan a Rablóhalak a kiüresedés és az érzéketlenség könyve, úgy a Dögkeselyűk a hazugságé, legyen szó öncsalásról vagy mások félrevezetéséről. Egyfajta „haza a magasban”, ráadásul a szó szoros értelmében véve, hiszen a felső tízezer világába nyerünk bepillantást. Előre szólok: nem fog tetszeni a látvány. A könyv viszont nagyon is tetszeni fog.” (Babiczky Tibor)

Lovas Ildikó

Cenzúra alatti

Hogyan lesz egy aradi vagonlakóból a megnyíló Broadway mozi gépésze? Megalázó-e segítséget kérni és bűn-e belekapaszkodni a kínálkozó lehetőségbe egy rossz korban? Milyen nagyanya lesz abból a tanító nőből, aki szíve szerint apáca lett volna, ha nem oszlatják fel az apácarendeket? Mindezekre a kérdésekre keres lehetséges választ Lovas Ildikó legújabb regényében, a tőle megszokott módon, nem egyetlen megoldásba kapaszkodva, de megengedve a választás lehetőségét.

Márton László

A mi kis köztársaságunk

Márton László új regénye, A mi kis köztársaságunk a tökéletes állam megalapításának groteszk-tragikus kísérletét jeleníti meg. 1944 végén, amikor a felszabadító és egyben megszálló szovjet csapatok megérkeztek a Viharsarokba, az ott élő agrárproletárok létrehozták a saját kis köztársaságukat. A regényben a történelmi tények és az írói képzelet történetei keverednek – a keserű szatírában tegnapi-mai önmagunkra ismerhetünk és saját kisszerűségünkön nevethetünk.

Péterfy Gergely

Kitömött barbár

1796-ban Kazinczy Ferenc hét éves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel. Péterfy Gergely új regénye, mely tíz év munkájának eredménye, mesterien komponált, megrázó és az olvasó érdeklődését mindvégig fenntartó mű.

Sándor Iván

A Vanderbilt-jacht hajóorvosa

A regény a jelenben is élő múlt útvesztőit kutatja. Sándor Iván regényeiben mindig a közép-európai emberi színjáték elevenedik meg. Ezúttal kitágítja a sorsszínpadot: európai emberi színjáték „nézőivé” avatja az olvasót. Milliárdosok, hajóskapitányok, frivol asszonyok, gyilkosok és áldozatok, mentségeket keresők és a szégyentől szabadulni nem tudók, a tetteik elől menekülök, és a múlttal szembenézők kavargását, az útvesztőket közösen bejáró férfi és nő szerelmi kalandja kíséri.

Szávai Géza

Akit átvisznek a hegyen

Szávai Géza 1986-ban, megjelenés reménye nélkül írt regényét – Oszlik a bál / Utójáték – a rendszerváltozás után kétszer is kinyomtatták, idegen nyelveken is kiadták… És most (ebben a kötetben) színpadra ,,fordítva”, színjátékként jelenik meg. Igaz, a regényben egyetlen elbeszélői mondat sincs, eleve csak a valóság beszél(t): a szereplők egymáshoz, egymásnak. TörténikTranszilvániában, két világ (Európa-Ázsia), két világrend – és két történelmi korszak – határvidékén, vasárnap estétől hétfő délelőttig. Két magyar szekus (Mámbó és Zudor Antal) a rettegett ,,fekete autóban” egy éjszaka elviszi a székelyföldi faluból – ,,meggyőzni” – a makacs (köposz) magángazdát, Molnár Vencelt. A képlet ,,…halálos pontosan működik (…) nem játék, nem stilizálás, nincs hamisan kizengetett tragikus hang, úgy vélem, így kell ilyen legördögibb ügyekről beszélni”, írta a regényről Kukorelly Endre. A könyv egyik román kritikusa, Octavian Soviany a kor szédítő örvényéről beszél ,,amelyet Szávai Géza a posztmodern író eszközeivel ragad meg, úgy szemlélve a történelmet, mint a ‘látszatok’ sorjázását, amelyet egy hatalmas tragikomédia levegője leng be.” Maga a szerző így vall egész estét betöltő színjátékáról: ,,a nem kimondottan vidám ‘élményanyag’ egész nemzedékek életét (és történetét) betöltötte, sőt, folyamatosan betölti. Hadd töltsön be színjátékba oldva egy szórakoztató estét is.”

Ross Károly

Ártériek

Egy Rába-parti falu, az ártériek hazája. Aki sétálni indul e könyv lapjain keresztül a folyó menti faluban, gyengeséget, elesettséget, kiszolgáltatottságot, öregséget, elmagányosodást, mindennapi küzdelmeket láthat megélhetésért, egy kis szeretetért, egy kis odafigyelésért, egy jobb életért. Szerelmek születnek, és hunynak ki, gyermekek válnak felnőtté, és felnőttek válnak, öregségükben, ismét gyermekké. Zajlik a falusi élet, mint talán mindenhol máshol. De az ártériek mégis, valahogyan mások. Hiszen nekik itt a Folyó, amely életük, gyermekeik, szüleik, barátaik, tanáraik életének szerves része. Ross Károly szívszorító élet-írásai és a párbeszédek nyomán megelevenedő, vissza-visszatérő karakterei olyan pontos metszetét adják a valóságnak, a folyóparti falu mindennapjainak, hogy orrunkban a dohos házfalak és a frissen szántott föld illatával, szemünkben egy-egy otthonka mintázatával, hallani véljük a mozgóárus érkezését és a hazatérő csorda hangjait. A séta végén aztán úgy érezhetjük: szinte mindenkit ismerünk a faluban, ahol ők, az ártériek élnek. Az Ártériek a Kortárs Kiadó és a TotáLiber Kiadó közös, Folyóírás sorozatának első kötete.

Jelöltek 2014

Athenaeum Kiadó

Balassi Kiadó

Bookart Kiadó

Digi-Book Magyarország Kiadó és Kereskedelmi Kft.

Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége

Európa Könyvkiadó

Jelenkor Kiadó

Libri Könyvkiadó Kft.

Magvető Kiadó

Magyar Napló Kft.

Manó Könyvek Kiadó Kft

Napkút Kiadó Kft

Noran Libro kiadó

Pesti Kalligram

PONT Kiadó

TotáLiber Könyvkiadó