Skip to main content

Varga László Edgár: Cseréptavasz

Varga László Edgár:
A kötet külleme valamilyen megmagyarázhatatlan okból taszított. A kemény kötéses könyvecskét hanyagul ide-oda rakosgattam a lakásban, kerülgettem, míg végül meg nem adtam magam, s félve bele nem pillantottam az első pár versbe. Az első igazán pozitív meglepetés volt a felfedezés, hogy a Cseréptavasz versei rímelnek. Nem is akárhogyan. Varga László Edgár mintha iskolában tanulta volna a verselést, a szó legnemesebb értelmében. A sok szabadverstől már egyébként is csömöröm van, azt hiszem, a Cseréptavasz rímes, dallamos, szerkeszett, átgondolt, megkomponált versei, a szonettek valamilyen módon visszahozzák azt a klasszikus, dalolós versolvasási formát, melyet már majdnem elfelejtettem. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a rímesség, dallamosság egyrészt ódonnak, nosztalgikusnak hat, másrészt kevesebb mélységet enged meg. A Cseréptavasz ügyesen megcáfolja a rosszindulatú előfeltevéseket. A hagyományos formában is elfér a garden party vagy a zsilettpenge. Az tagadhatatlan, hogy Varga László Edgár verseit olvasva sokszor eszembe jutott például Arany János, az öreg költő, aki a verseiben öregedett meg. A Cseréptavasz oldalról-oldalra egyre melankolikusabb. A versek beszélője a versek haláláról, mint a költők öregségéről, a költészet eleve öregességéről beszél. Vagy egy másik versben a költő teraszról merengő, félig halott, legendás írnok: A kötet azonban még véletlenül sem siránkozik azon, hogy a versek ideje lejárt, vagy, azon, hogy költőnek lenni mennyire patetikusan értelmetlen. Mint oly sok esetben Varga László Edgár semi bírja ki, hogy ne idézzen más költőktől, ne csempésszen más költőkre, költői hagyományokra tett utalásokat verseibe. A Cseréptavaszban viszont az idézgetés, utalgatás is pofátlanul eredeti, legfőképpen azért, mert pofátlanul ironikus. Ady fekete zongorája, Koós János slágerével vegyül: „egy nagy fekete hangszeron/ játszanám dilettáns dalom/ a költő egy zongoránál/fehérebb az orgonánál“. A címzett nélkül című versben Petőfi az ismert költő ismeretlen testeként jelenik meg. A víz nem úr, csak azúr, Babits Jónása túl kevés: „és indokolt a belső elhajózás/ e kikötőket hagyni szépen másra/ túl sok itt a cet és kevés a jónás“. Egy másik kedvenc megoldásom a rád hagyom című vers tulajdonképpeni óda paródiája volt. Ki merem jelenteni, hogy nem olvastam még olyan ódát, amely arról szól, hogy a vers írójához ír valaki ódát. Varga László Edgár első kötete tele van játékossággal, eredetiséggel, keserédes humorral és egy jó nagy adag tehetséggel. A Cseréptavasz továbbá nem próbálja felvonultatni mihez ért a szerzője, nem tolja az orrunk alá, hogy a költő ezt tudja és azt tudja, hogy a költő milyen művelt, hogy már rég elolvasta az egész létező irodalmat. Nem törekszik kínosan új, egyedi nyelvet létrehozni, mégis létrehozza. Ha elcsépetlen, mégis hatásosan szeretnék fogalmazni azt mondanám, ha egy verseskötetet tervezel elolvasni idén, ez a kötet legyen az. (Benedek Leila a Librarius portálon)

Varga László Edgár 1985-ben született a bihari határvidéken. Szülei ösztönzésére megpróbált egy „rendes szakmát” „kitanulni”, így biológia szakon tanult Kolozsvárott, figyelmét azonban aligha kötötte le a gerinctelenek rendszertana, illetve a növények gyakori és ritka betegségei, így már korán nyilvánvalóvá vált, hogy a „rendes szakmából” nem lesz semmi. Így – bár a hagyományos családi felfogás szerint a művészek vagy éheznek vagy kötözni való bolondok (amelyben, lássuk be, van némi ráció a maga földhözragadt nemében) – figyelme az egzakt felől egyre inkább az elvont felé fordult. Bár akkora keze van, mint Liszt Ferencnek, zenei hallása is igen kifinomult, muzikális képzés hiányában immár a zenei pálya sem tűnik esélyesnek, ám ritmusérzékét szerencsére lírában is kamatoztathatja. A céltalanság átmeneti évei után a Perspektíva című diáklapnál szerzett tapasztalatainak köszönhetően a Krónikánál helyezkedett el, előbb tördelőként, majd a Kultúra rovat szerkesztőjeként. A lapban tárcanovellákat is rendszeresen közöl.
A Cseréptavasz első kötete.

(http://laszloedgar.wordpress.com)