Krusovszky Dénes: A fiúk országa
Krusovszky Dénes:
Krusovszky Dénes költő, kritikus, szerkesztő, műfordító 1982-ben született Debrecenben.
Egyetemi tanulmányait 2000-ben kezdte meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon, majd 2003-tól összehasonlító irodalomtudomány, 2004-től pedig esztétika szakon is a kar hallgatója volt. Alapító tagja volt 2005 és 2009 között a Telep Csoportnak. Az Ex Symposion című folyóirat és a József Attila Kör Világirodalmi Sorozatának szerkesztője.
Korábbi kötetei:
Az összes nevem (Széphalom Könyvműhely, 2006), Elromlani milyen (Kalligram, 2009)
A Magvető Kiadónál korábban megjelent műve:
A felesleges part (2011), Mindenhol ott vagyok (2013)
Díjai:
NKÖM Édes anyanyelvünk, megosztott 3. díj (vers, 2004), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2008), Junior Prima (magyar irodalom, 2008), Artisjus irodalmi díj (2010), József Attila-díj (2012), Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj (2013)