Skip to main content

Bakonyi Péter: Mulatós zsoltár

Bakonyi Péter:
“A vers más -- mondja Bakonyi a hátsó borítón --. Míg a regény a mesék folytatása születéstől halálig, addig a vers az első ordításé…” A címlapon egy gyermekfotó az élet első percéből: összeszorított véres ököl, csapzott haj, az üvöltés elgyötört arcmozdulata. Mintha máris velünk mulatna, pedig ha megszólalna, azt kérdezné: “De mi jöhet még ezután?” Bár szerencsés a fiú, mert az apja megírta előre, mire számíthat, mire kell készülnie. Egyszerű fogalmak köré sorakoznak a versszakok: élet, halál, érték, mérték, szolidaritás… emberi gerinc. Ahogy már megszoktuk: magyar líra. A költő első verseskötete ez, majd’ 40 év után születtek újra rímes sorok Bakonyi Péter“tolla” alatt. 2009-ben kezdődő súlyos betegsége fordította újra a költészet felé, azóta szerepel az irodalmi életben rendkívül pontos, markáns, izgalmas, személyes hangú versekkel is, többek között például éppen a kór, a kórtermi magány, a halálközelség pillanatait emelve még közelebb hozzánk. Vagy éppen a megtalált apai érzések és a fenyegető veszteség csapdáját bogozva. Az Ómega-ciklus versei ezek a kötetben, rögtön az után, hogy a költő elvégzi a leltárt az első szakaszban, ahogyan illik is ilyenkor, modern és antik időkben egyaránt: áthozat, egyenleg, haza vagy ország. „Csak” ennyi. Mindenkinek van elszámolni valója az idővel és a kortársakkal, az utókor úgyis csak a művekkel, a maradandókkal számol. A harmadik egység a tartalomban egyetlen szóba sűríthető: család. De ez a szó már nem sűríthető tovább, ez valóban egy nagy élőnövény, ezer ágával, gyökerével. Bakonyinál is, de ez a költő ebbe a teremtménybe kapaszkodik a legszívesebben, a legbiztonságosabban. Aztán az ébredés fejezete következik a „kis magyar lőtéren”, Mars magyar műhelyében. A szerző gondolatok sokaságát zúdítja az olvasóra, többet, mint ahogy megszoktuk a közelmúlt költészetétől, száz év előtti versszónokok szokását idézve. Ha van közélet, legyen szó is róla! Szánalom, szolidaritás, felelősség, cselekvés. Igénynek nem kevés. A privát oldalakra kerültek Bakonyi Péter magánügyei, de ezzel el is vesztették titkosságukat. A személyességük az öregség, bölcsesség kapujában álló emberé, de az intimitásuk sejteti még a tartalékokat… Ahogyan az utolsó ciklus-cím is elárulja a költőt: a jelentkezések könyvéből tép ki lapokat, és látható, kiolvasható, hogy az Everest hegymászójának, a hazai föld csavargójának vastag könyvnyi van még a hátizsákjában: „Harangszó kondul ki a szélből,/lecsurog a házak falához.” A könyv illusztrációi pedig egyediek, egyéniek és különlegesek.

A szerző író, újságíró, rádiós, tv-s, első kötetes költő. 60 felett az egyik ember abbahagyja, a másik épp’ elkezdi. Színes a munkaskála: magazin-szerkesztő, könyvkiadó, filmes, dramaturg, szociológus, előadóművész, cégvezető, reklámszaki, művészeti becsüs, gazdasági tanácsadó, s eközben egyetlen egy hivatalos munkahely csupán: a Magyar Rádió. Utolsó munkaköre: A Szabó család szerkesztése, forgatókönyv-írása. De riportok százai, hangjátékok, rádiós-tévés műsorvezetés, hangos vasárnapi publicisztikák, dokumentum darabok szegélyezik a hosszú szakmai utat. Fárasztó lista, de mint kortársai többsége, ő sem önként hagyta abba a 2000-es években. Időnként nemzetközi elismerések (PRIX EUROPA, PRIX ITALIA), egy dokumentum-film oberhauseni fődíja (Bagóhegy boszorkánya, 1980), és közben rádiós, tévés, könyvkiadói nívódíjak tucatjai, ERDEI Ferenc-díj, PUSKÁS KÁROLY-díj stb.. De úgy tartja: a díjak az életkor tünetei.
Bölcsészdoktor: az elmeegészségügy szociológiai kérdéseiből. 1983-ban megjelent szociográfiája (Téboly, terápia, stigma) megrendítő és felkavaró irodalmi műve, szakmai és civil kézikönyve lett a korszaknak. 2013-as novellája (Lombánya) irodalmi berkekben váltott ki vihart és elismerést. Versei a 70-es évek elején jelentek meg a Közgazdász c. egyetemi lapban, meg itt-ott, majd 2012-től a Napútban és a Zempléni Múzsában. Közben verseket nem írt, vagy nem publikált. Az idén megjelent kötet (Mulatós zsoltár) egyéni hangja, jelentős, klasszikus hagyományokat megújító nyelve, képes beszédének rendkívüli színessége gyorsan olvasótábort toborzott a szerzőnek, s a régen hallgató író költőként való új megszólalása friss élménye és meggyőző lírai teljesítménye az esztendőnek.
Valamikor mozgalmasabb „társasági” életet is élt: Szociológiai, Pszichiátriai, Bibliophil Társaság. (alelnök), mai tagsági életének helyei: PEN Klub, MUOSZ, Művészeti Alap. A Magyar Hegymászó Szövetségnek is már csak aggódó, együtt érző megfigyelője, pedig 1996-ban még az Első Magyar Mount Everest Expedíció részvevője volt. Készülüben új könyve is, a magyar hegymászás történeti szociográfiája.
Fontosabb írásai, több tucatnyi szociográfiai cikk, tanulmány, művészeti dolgozat mellett: Egy nap boldogság (Szépirodalmi, 1979), Családi kripta (Szépirodalmi, 1980), Téboly, terápia, stigma (Szépirodalmi, 1983, 1984, Magyarország felfedezése sorozat), Végtelen a tenyérben (Múzsák, 1987), Fekete oltár (Interart, 1989), Kalandok Keleten (Interart, 1990), Lombánya (Napkút, 2013), Mulatós zsoltár (Napkút, 2014).