Skip to main content

Végel László: Négyszemközt Máraival - Naplójegyzetek 1995-2014

Végel László:
(Európai útirány) „A szellemi emberek kötelessége lesz, hogy a kollektív felelősség igazságát kimondják és mindezt erkölcsi, tárgyi bizonyítékkal igazolják. Egyetlen hatalmi csoport sem tagadhatja meg a felelősség elvét, egyetlen nép sem”, jegyezte le Márai Sándor 1942-ben a háború kellős közepén. Bárhol, bármilyen körülmények között, csakis egy ilyen mondat mutat Európa felé. Szerbiában is! (2000) (A gyarlóságról) „A magyar irodalom nagy volt. Néha úgy tetszik, nagyobb volt, mint a nemzet”, vélekedett Márai Sándor. Felszisszenek. Vajon lehetséges-e, hogy a vajdasági magyar irodalom is nagyobb volt, mint közössége? Annak ellenére, hogy túlontúl gyarlók voltunk, hiszen még ezzel a lehetőséggel sem voltunk tisztában. (2000) (Márai példája) Márai Sándor tudta miért kell távoznia, ezért tétovázott oly sokat. „Így döntöttem: amíg valamilyen életlehetőségem van itthon, nem megyek el, itthon maradok, megeszem az utolsó nadrágom és letöröm a plombát a fogamból, de nem megyek el”, jegyezte naplójába. Amikor írói életlehetősége megszűnt, vette a vándorbotot: európai hontalan lett. Hazájában többé ki sem ejtették a nevét. Nem járt haza víkendezni és a magyar állami rádiók és tévéadók sem sugározták műveit. (2000)

Végel László (1941, Szenttamás)

Kossuth-díjas (2009) író, drámaíró, Pulitzer-emlékdíjas publicista, a belgrádi Helsinki Bizottság Tanácsának tagja, a háború alatt bujkálnia kellett, ennek ellenére háborús naplóját szerb és magyar lapokban közölte. 2006 és 2007 között DAAD ösztöndíjjal Berlinben élt. Néhány éve ismét Németországban, ahol több könyvét német nyelvre is lefordították. Nem olyan rég, ebben az évben (júniusban) a délkelet-európai régióban kifejtett, az interetnikus és interkulturális tolerancia és megértés fejlesztése terén végzett munkájáért adták át neki a Konstantin Obradovic-díjat kapott.

Csaknem húsz könyvet írt, amelyek egy részét szerb, illetve horvát nyelvre is lefordították. Egy makró emlékiratai(1967) című regényével beírta nevét a kortárs magyar regényt megújítók társaságába. Ez az a mű, amely a mai napig meghatározza írói besorolását, megítélését.

Művei
1967 Egy makró emlékiratai (regény)
1969 A szenvedélyek tanfolyama (regény)
1969 Szitkozódunk, de szemünkből könnyek hullanak (elbeszélések)
1975 A vers kihívása (esszék)
1983 Áttün(tet)ések (szerbhorvátul; magyarul 1984-ben)
1987 Ábrahám kése (esszék, szerbhorvátul; magyarul 1988-ban)
1989 Judit (drámák)
1992 Lemondás és megmaradás (esszék)
1993 Újvidéki trilógia
1995 Wittgenstein szövőszéke (esszénapló)
1998 A nagy Közép-Kelet-Európai Lakoma bevonul a pikareszk regénybe (esszék)
2000 Peremvidéki élet (esszék)
2000 Exterritórium (esszéregény)
2003 Parainézis (regény)
2003 Időírás, időközben (naplójegyzetek)
2003 Hontalan esszék (esszék)
Esszéiből 1992-ben Život na rubu címmel válogatás jelent meg szerb nyelven.
Díjak, kitüntetések
1987 Üzenet-díj
1993 Ady Endre-díj
1994 Szabad Sajtó Díj
1995 Déry Tibor-jutalom
2000 A Köztársasági Elnök aranyérme
2000 A pécsi Jelenkor Kiadó könyvdíja
2001 Az Év Könyve-díj
2003 Füst Milán-díj
2005 Joseph Pulitzer-emlékdíj
2005 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
2009 Kossuth-díj
2012 Konstantin Obradovic-díj