Skip to main content

Mirtse Zsuzsa: Sötétkamra -- előhívott versek

Mirtse Zsuzsát kezdettől fogva a hiteles létezés és az emberi kapcsolatok üveg-törékenysége foglalkoztatja leginkább. Ezekből a cserépszilánkokból építi tovább most is költői világát, bekapcsolódva a magyar költészet hagyományába, amely képes a hiányt, a veszteséget a teljességnél teljesebbként felmutatni. A költőnő harmadik verseskötetében, mint azt a címe is előrevetíti, a lélek fekete dobozából merít, olyan rétegekből, amelyek a személyes életfolyam medre alatt húzódnak. Az egyéni sorsok alól pedig egy mindannyiunkban rejtőzködve munkáló, közös világ ősképeit-tartalmait hívja elő és tárja elénk, hangja mégis személyes – ebből a kettősségből eredhet lírájának egyedisége. Ezeket a verseket, akár az ókori bronztükröket, érdemes forgatnunk: hátlapjuk domborműves alakjai bizony előmerészkednek, és belevetülnek saját tükörképünkbe. Időzzünk hát el a látottak felett, és ne feledjük: az óceán lefelé sötétedik – ez a kötet nemcsak a drámaiságának köszönheti alapvető tónusát, de a merítkezés mélységének is. Márpedig amit felszínre buktatnak belőlünk ezek a versek, azzal csakis gazdagabbak lehetünk.

Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő. Versei, esszéi, novellái irodalmi lapokban, magazinokban, antológiákban kapnak helyet, szerkesztőként több könyvet, albumot gondozott. 2000-ben MÚOSZ újságírói díjat kapott, 2005-ben a Magyar Köztársaság Ezüstkeresztjét vehette át. Hat kötete jelent meg eddig: Égforgató csodagyűrű (mesekönyv, 2004); Lovagkór – játék nemekkel és igenekkel (novelláskötet, 2007); Fogadó a négy macskához (regény, 2010); Idő és mérték – szabálytalan versek (2011); Kondenzcsík – főbenjáró versek (2011), Sötétkamra -- előhívott versek (2013).