Skip to main content

Csabai László: Száraz évszak

Csabai László:
Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat. Csabai László két Szindbád-regény után megjelenő új könyvében páros novellák (a szerző szavaival élve ,,duovellák") szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő. Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás: minden apró motívumnak jelentősége van, és a könyvben előre haladva egyre inkább megerősödik bennünk a sejtés, hogy valami nagy és sötét titok lappang mindennek a háttérében.

1969-ben született Nyíregyházán, és egy szegedi meg egy zwickaui megszakítással azóta is itt él. Nyelvtanár-könyvtáros egy helyi szakközépiskolában.

Írásait számos folyóirat közölte, A legyőzött c. elbeszélésének adaptációját a Magyar Rádió mutatta be. Korábban megjelent műve: A hiéna reggelije (elbeszélések, 2006)

A Magvető Kiadónál megjelent művei:

Szindbád, a detektív (2010), Szindbád Szibériában (2013)

Díjai:

Békés Pál-díj (2014)