Skip to main content

Kovács András Ferenc: Egerek könyve

Kovács András Ferenc:
Nagycsaládi egerészeti verseskönyv - Szalma Edit illusztrációival Kovács András Ferenc egerészeti verseskönyvében minden korosztály megtalálja a neki való egeres verset: a kisebb és nagyobb gyerekek a világ minden tájáról érkező, vicces egérfiguráknak és az őket életre keltő, csengő-bongó ritmus- és rímkavalkádnak örülhetnek, a felnőttek pedig a szellemes szójátékoknak és a százféle történelmi korból származó egérjellemeknek. Szalma Edit illusztrációi méltó párost alkotnak a versekkel.

Kovács András Ferenc 1959-ben született Szatmárnémetiben. Költő, műfordító, szerkesztő. 1978-ban érettségizett az 5-ös számú Ipari Lyceumben, Szatmárnémetiben, majd 1984-ben a Babes Bolyai Tudományegyetem magyar-francia szakán szerzett diplomát, Kolozsváron.
Azután volt általános iskolai tanár, tanár, szerkesztő, majd 1997 és 1998 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának igazgatója. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től kezdett közölni. (Olykor esszéket és irodalmi tanulmányokat is ír. Régebben több, de inkább kevesebb rendszerességgel, alkalomadtán műfordításokat is közölt, főképp román és francia költőktől (Wilhelm Droste, Elke Kerb, Stefan Moster, Ágnes Relle, Reinhard Roscher, Kinga Dornacher, Stephen Humphreys, Kinga Dornacher). Verseiből angol, bolgár, cseh, észt, francia, horvát, lengyel, német, olasz, orosz, román, svéd és szlovén nyelven készültek fordítások. A L@tó című folyóirat versszerkesztője.
A Hajnali csillag peremén című, gyűjteményes verseskönyve 2007-ben az év gyermekkönyve lett.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Fattyúdalok (2003), Hazatérés Hellászból (2006), Hajnali csillag peremén (2007), Sötét tus, néma tinta (2009), Jack Cole daloskönyve (2010), Bohócöröklét (2011), York napsütése zengő tombolás (2014), Egerek könyve (2015)

Díjai
A Romániai Írószövetség debüt-díja (1983), Déry Tibor-díj (1992), A Romániai Írószövetség díja (1993), Artisjus-díj (1994), Füst Milán-díj (1994), Alföld-díj (1995), József Attila-díj (1996), A Soros Alapítvány Ady Endre díja (1996), Kortárs-díj (1996), Tiszatáj-díj (1998), A Jelenkor Kiadó Könyvdíja (2000) Palládium-díj (2003), Az Írók Könyvesboltjának Üveggolyó-díja (2005), A Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója Díj (2006), Kossuth-díj (2010)

A szerző portréját Fekete Zsolt készítette.