Skip to main content

Földényi F. László: A melankólia dicsérete

A melankólia a mindenkori kultúrát olyan fénytörésbe állítja, amelyet, jogos önvédelemből, a többség nem kíván észrevenni. A melankólia éppúgy figyelmeztet az érzések megbízhatatlanságára, mint az úgynevezett „végső tudás” hiábavalóságára. Arra, hogy mégoly magabiztosan rendezzük is be a világunkat, ez ingatag és törékeny pilléreken nyugszik. Mély belátást nyújt, amely azonban, mivel az ismeretlenre irányul, a tudatlansággal társul. S közben a legkülönfélébb hangulatokat és érzéseket képes magába fogadni. Szomorúsággal éppúgy társulhat, mint derűvel, vidámsággal csakúgy, mint levertséggel. Gazdagítja az életet; de akit utolér, az közben mégis úgy érzi, mintha kisemmizték volna. A melankolikus páratlan kincsnek érzi a melankóliáját; de közben nem tudja megmondani, mi van a birtokában. A melankólia a világot mintegy a visszájáról engedi látni. Nem csoda, hogy mindig is gyanakodtak rá.

Földényi F. László (1952) esztéta, irodalmár, esszéíró, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Könyveit számos nyelvre fordították le, több díj nyertese (József Attila-díj, Széchenyi-díj, Friedrich Gundolf Preis). 2009-től tagja a Német Akadémiának.

Fontosabb kötetei:
Melankólia (1984, 1992, 2003, 2015)
Caspar David Friedrich (1986)
A medúza pillantása (1990, 2013)
A túlsó parton (esszék, 1990)
A lélek szakadéka. Goya Szaturnusza (1993)
Egy fénykép Berlinből (1995)
A tágra nyílt szem (1995)
A testet öltött festmény. Látogatások műtermekben (1998)
Heinrich von Kleist. A szavak hálójában (1999)
Légy az árnyékom! Sophie Calle (2002)
A gömb alakú torony (2003)
A festészet éjszakai oldala (2004)
Berlin sűrűjében (2006)
„Az irodalom gyanúba keveredett.” Kertész Imre-szótár (2007)
Az ész álma (2008)